Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 14. csütörtök, Szilárda

Hírek: Gazdaság

Díjmentes a közműcsatlakozás  

Ingyenessé vált a közműcsatlakozás július 1-jétől a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv). Mérsékelték illetve díjmentessé tették a kapcsolódó eljárási díjakat is, miközben csökkentek az ügyintézési határidők is.

Még két napig tart az adategyeztetés  

A június 30-ig kell egyeztetni adataikat az előrefizetős SIM-kártyásoknak mobilszolgáltatóikkal. Aki eddig nem egyeztetett, az mielőbb tegye meg – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Aki a hónap végéig nem egyezteti adatait, annak megszűnik az előfizetése.

Felelős vállalkozásokat díjaz Újbuda  

„Felelős Vállalkozás Újbuda” címmel, első alkalommal hirdet pályázatot Újbuda Önkormányzata. A pályázat olyan kerületi vállalkozásokat szólít meg, akik kiemelkedő lépéseket tesznek a társadalmi felelősségvállalás, illetve a környezeti fenntarthatóság különböző területein. A nyerteses a pénzdíjazás mellett egy évig használhatják a Felelős Vállalkozás Újbuda címet és emblémát.

Félmilliárdból lehetnek szebbek a főváros épületei  

Félmilliárdos keretösszeggel írták ki az építészeti örökségvédelmi támogatás pályázatát, amely három korábbi támogatás helyett jelenik meg idén - döntött a Fővárosi Közgyűlés a minap. A pályázattal támogatni kívánják a főútvonalak mentén lévő épületek homlokzatának, illetve földszinti sávjának felújítását, rendbetételét.

Tervezett távhővezeték-felújítási munkálatok a XI. kerületben  

A XI. kerületben a távhőszolgáltatás színvonalának javítása és az üzembiztonság fokozása érdekében a nyár folyamán – a fűtési szezon után – több, előre tervezett távhővezeték-felújítási munkálatot végeznek el a FŐTÁV Zrt. megbízásából.

Megalakult a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ  

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Siemens Zrt., a Richter Gedeon Nyrt., a Nokia Solutions and Networks Kft. és a Magyar Villamos Művek Zrt. konzorciuma létrehozta az egyetemen belül működő BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot.

Karrier Klub: magyarok külföldön  

Milyen meglepetések érhetnek, ha külföldön vállalunk munkát? A Karrier Klubban három, kinti tapasztalatok után hazatérő fiatal mesélt erről június 12-én a Budai Parkszínpad mellett.

Megszűntek a roamingdíjak az EU-ban  

Június 15-től eltörölték a roamingdíjakat az Európai Unióban, így a távközlési cégeknek belföldi díjakért kell mobilszolgáltatást biztosítaniuk az unión belül időszakosan külföldre utazók számára.

A Lágymányosi lakótelep a legdrágább  

Jelentősen felértékelődtek a budapesti lakótelepek, bár az árakban nagy a szórás, a legtrendibb városrész és a legolcsóbb között több mint kétszeres az árkülönbség. A legdrágább lakótelep Budapesten a Lágymányosi – derül ki az FHB friss lakótelepi árindexéből.

Több a megbízható adózó  

Több mint 20 ezerrel nőtt a megbízható adózók száma az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez képest, így már 210 ezer vállalkozás tartozik ebbe a kategóriába - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Épül az új városrész a Lágymányosi-öbölben  

Letették a BudaPart beruházás alapkövét június 12-é: a Lágymányosi-öbölben lévő egykori ipartelepen új városnegyed épül. A terület tulajdonosa a Kopaszi Gát Kft., az épületek kivitelezője a Market Építő Zrt., a fejlesztő a Property Market Kft. A lakóházakat a Vikár & Lukács Építész Stúdió, az irodaházat a Szász Építész Stúdió tervezte.

Magyar cég nyert nemzetközi startup versenyen

A mesterséges intelligenciára épülő Chempass nyerte idén a fődíjat a Brain Bar Budapest fesztivál nemzetközi startup versenyén, és a magyar fejlesztő csapat különdíjat is kapott - közölték a szervezők.

Két hónapig fizethet még a régi 2000 és 5000 forintosokkal  

Még két hónapig (július 31-ig) lehet fizetni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2016 előtt kibocsátott - 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, mert július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat - közölte az MNB.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Minden a szeretetről szól  

Az Adventi várakozásról, a karácsonyi készülődésről, és a keresztény ünnepkörről szólt az idei utolsó Kulturális Szalon, ahol az állandó meghívott vendégek, Simicskó István és Hoffmann Tamás mellett Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök foglalt helyet.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.