Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 21. szerda, Eleonóra

Hírek: Közlekedés

Nagyot drágult a kötelező biztosítás  

Az egymillió év végi biztosítóváltással érintett autós közel tíz százaléka ellenőrizte biztosítási díját ma reggelig az internetes kalkulátoron. Az autósok rekordmértékű, 27 százalékos díjemelkedéssel találkoztak díjszámításaik során - írja közleményében a Biztosítás.HU. A kalkuláló autósoknak valamivel több mint fele talált magának kedvezőbb díjat, a többi autósnak el kellett fogadnia díjának emelkedését.

Közlekedés az őszi szünet és az óraállítás idején  

Október 28-tól november 5-ig tart az iskolai őszi szünet, erre az időszakra életbe lép tanítási szünetben érvényes menetrend. Vasárnap hajnalban - a téli időszámításnak megfelelően – 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órákat, amelyhez az éjszakai járatok közlekedése is igazodik.

Egyre csendesebb az őszi kgfb kampány  

Egymillió alá csökkent a kgfb-kampányban érintett kocsik száma. A motorok nélkül számított mintegy 4,7 millió jármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. Az autóknál még alacsonyabb az arány: kevesebb, mint 967 ezer jármű szerződése fordul az év végén – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az adatokat.

Október 31-ig érvényesek a diákigazolványok  

A közoktatásban a 2016/2017. tanévre, valamint a felsőoktatásban a 2016/2017. II. félévre kiadott diákigazolvány-matricák október 31-ig használhatók fel kedvezményes utazásra - hívja fel a diákok figyelmét a MÁV-START.

Közlekedési verseny ovisoknak  

Közlekedésbiztonsági akadályversenyt szervezett a kerület nagycsoportos óvodásainak a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály Rendészeti Szervek Balesetmegelőzési Osztálya, a XI. kerület Rendőrkapitánysága, valamint Újbuda Önkormányzata.

Karbantartják a nagykörúti villamospályát  

Pályakarbantartási munkák miatt, október 21-én és 22-én pótlóbuszok járnak a 4-es és a 6-os villamos helyett a Széll Kálmán tér és a dél-budai végállomások között.

Közlekedésbiztonsági verseny a Bikás parkban  

Hagyományteremtő céllal szerveztek közlekedésbiztonsági oktatást, majd versenyt kelenföldi iskolák számára október 6-án a Bikás parkban. A rendezvényhez a polgárőrség és a rendőrség is hozzájárult.

130 éves a budapesti villamosközlekedés  

Éppen 130 éve, hogy Európában elsőként elindult Budapesten a belvárosi villamos, aminek apropóján most nyílt napot tart a BKV. Október 7-én megnyitják a közönség előtt a XII. kerületi Szépilona kocsiszínt, régi különleges járművek is közlekednek majd városszerte, továbbá a Dallamos villamos is jár majd a 4-es vonalán.

Közlekedésbiztonsági nap a Bikáson  

A biztonságos közlekedésre hívták fel a figyelmet a második alkalommal megrendezett LiteRide, azaz Légy az őrangyalom! elnevezésű közlekedésbiztonsági napon a Bikás Parkban szeptember 30-án.

Pótlóbuszok járnak Dél-Budán a hétvégén  

A szeptember utolsó hétvégéjén rövidített útvonalon, belső végállomásától Albertfalva kitérőig közlekedik a dél-budai 17-es, 41-es és 47-es villamos, ahonnan a dél-budai végállomás pótlóbusszal közelíthető meg. A villamospótlásra az Albertfalva térnél megnyílt üzletnél lévő villamos-útátjáró felújítása miatt van szükség.

Biztonságos közlekedés óvodás kortól  

Újbuda évek óta kiemelt figyelmet fordít az óvodások közlekedésbiztonsági nevelésére. A pedagógiai programon túl a mindennapokban is igyekeznek olyan eszközöket adni a gyerekeknek, amelyek megkönnyítik a közlekedés szabályainak ismeretét. Az idei tanévben láthatósági mellényekkel és játszócsomagokkal ajándékozták az óvodásokat.

Láthatósági mellény a kerületi óvodásoknak  

Négyezer láthatósági mellénnyel gazdagodnak a kerület óvodásai. Újbuda Önkormányzata a gyermekek megóvása mellett ezzel is szeretné ösztönözni a biztonságos és felelősségteljes közlekedés elterjedését.

Vasúti kedvezmények a mobilitás hetén  

Szeptember 16-22. között, az Európai Mobilitási Héten díjmentes kerékpárszállítást, szeptember 22-én, az Autómentes Napon a forgalmi engedéllyel rendelkezőknek ingyenesen utazást kínál a MÁV. Az nemrég bevezetett elektronikus bérlet pedig a Budapest-Székesfehérvár vonalon is elérhető szeptember 18-tól.

Nyári útfelújítások a kerületben  

Idén nyáron is több utca megújult a kerületben az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft jóvoltából. Sok helyen kijavították az útburkolatot, de volt szegélyépítés, ároktisztítás és javítás, valamint fekvőrendőr illetve védőkorlát kihelyezés is. Befejeződött a Köbölkút utca út- és járdafelújítása, megújult a Náday Ferenc utca egy szakasza, és a Komondor utca is.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Meteorológia: figyelmeztető előrejelzés szerda éjfélig  

Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat. Folytatódik a borult, csapadékos idő. Nyugaton havazás várható, másutt szerdán havas eső, eső is eshet, és ezzel egyidejűleg átmenetileg gyengül a csapadék intenzitása is.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.