Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 26. szerda, Ervin

Hírek: Oktatás

Budapest a tehetséggondozás európai fővárosa  

Rekordösszeget szánnak a jövő évi költségvetésből a magyarországi tehetséggondozásra – derült ki a Danubius Hotel Flamencoban tartott Budapesti Tehetség Konferencián. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, az ideinél mintegy 10 százalékkal nagyobb összeget fordítanak a célra.

Föld napja Albertfalván  

Különleges programmal ünnepelték a Föld Napját a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Április 20-án vetélkedőkkel, játékokkal, vetítéssel egybekötött interaktív földrajz órákkal és állatsimogatásokkal várták a diákokat Farkas Krisztina önkormányzati képviselő kezdeményezésére.

Reggeli tornával kezdődött a Föld Napja a Bikás Parkban  

„A természet hatalmas, az ember parányi, ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel”. Szent-Györgyi Albert ezen gondolataira épült az idei Föld Napja a Bikás Parkban, amelyre gyerekek százai látogattak el.

Új és megújuló óvodák Újbudán  

Az ingatlanpiaci adatok szerint Újbuda az elmúlt időszakban a gyermekvállalás előtt álló párok és kisgyermekes családok kedvelt célpontjává vált, nemcsak az új építésű, hanem a használt lakások vásárlásánál is. A növekvő érdeklődéssel az önkormányzat is lépést tart, minden eszközt megragad arra, hogy a családbarát kerület jegyében minél korszerűbb és minél több óvodai férőhely álljon a helyi családok rendelkezésére.

Különleges tanóra a fogyatékkal élők integrációjáért  

Új program segíti a fogyatékos emberek integrációját Újbudán. Az osztályfőnöki órák újszerű megközelítéssel kapcsolják össze a gyerekeket, a szülőket, pedagógusokat, hogy szemléletük befogadóbbá és elfogadóbbá váljon. A komplex érzékenyítő és integrációs program Újbuda Önkormányzata, a KézenFogva Alapítvány, a Dél-Budai Tankerületi Központ, valamint a Kelenvölgyi Általános Iskola együttműködésében valósul meg.

Indul a beiratkozási szezon az iskolákban  

A leendő kisiskolásokat április 20–21. között kell beíratni a lakóhelyük szerint illetékes vagy a szabadon választott iskola első évfolyamára. A felvételről az intézmény igazgatója dönt 15 napon belül, határozatáról írásban értesíti a szülőket. Pár héten belül az óvodai és bölcsődei jelentkezések ideje is elérkezik.

Hamarosan indul az óvodai energetikai korszerűsítés  

Négy óvoda energetikai korszerűsítését végzi el a következő időszakban Újbuda Önkormányzata a Széchenyi 2020 program keretében. A beruházás eredményeként csökken az épületek károsanyag kibocsátása, mérséklődnek a fenntartási költségek, valamint a gyermekek és az intézmények dolgozói is megújult környezetben tölthetik mindennapjaikat. Az összesen 249,27 millió forint összértékű beruházást az önkormányzat a teljes egészében vissza nem térítendő, európai uniós támogatásból valósítja meg.

Százezernél is többen mennének egyetemre, legnépszerűbbek a gazdaságtudományi szakok  

Az idén csaknem 106 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám megfelel a korábbi évek adatainak - közölte az oktatási államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón. Palkovics László elmondta: bár a demográfiai adatok nem indokolják, az érettségizők száma csökken, a jelentkezők száma azonban 2014 óta 105 ezer és 111 ezer között mozog.

Népdalok a Petőfi suliban  

Kisiskolások hallgatták Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes előadását a Petőfi Sándor Általános Iskola aulájában. A programot Farkas Kriszta önkormányzati képviselő szervezte, hogy a gyerekek már kiskorukban megismerkedjenek a népi kultúra kincseivel.

Újbudai óvoda a Földet Földért Programban  

Egy kerületi óvoda is részt vett az Ecoferet Kft. és a Felelős Gasztrohős Alapítvány közösen indított, Földet a Földért Ovisokkal Programjában. A gyerekek nemcsak környezettudatossággal kapcsolatos ismereteiket bővítették, hanem gyakorlati tapasztalatokat is szereztek.

Újra meghirdeti ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ Zrt.  

Másodszorra hirdeti meg ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ Zrt., a tizennégy nyertes havi 70 ezer forintot kap a 2017/18-as tanévben, a jelentkezési határidő május 26-a - jelentette be a társaság vezérigazgatója egy tehetségnapi rendezvényen.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újbuda Veled zöldül!  

Újbuda Veled zöldül! szlogennel indította el legújabb környezetvédelmi programját az önkormányzat. Célja, hogy november 11-éig összesen 1111 fát ültessenek el kerületszerte.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.