Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 25. kedd, Kristóf, Jakab

Hírek: Oktatás

Pedagógusnapi köszöntés Újbudán  

A pedagógus egész életében nevel, a munkája életeket és jellemeket határoz meg. Simicskó István honvédelmi miniszter a Grosics Gyula Sport Általános Iskola tanárait virággal és csokoládéval köszöntötte pedagógusnap alkalmából.

Hol táborozzon nyáron a gyerek?  

Két hét van hátra a tanévből és megkezdődik a nyári szünet. Jellemzően komoly szervezést igényel a szülők részéről, hogy a gyerekeket minél tartalmasabb időtöltéssel kössék le a szünidő alatt. Lapunk ebben szeretne segítséget nyújtani a kerületi és önkormányzati kötödésű táborok bemutatásával.

Véget ért a kerületi helytörténeti verseny  

Tíz iskolából érkeztek diákok a III. Etele Helytörténeti Verseny döntőjére az önkormányzat épületébe. Az első fordulóra 24 intézményből adtak be pályamunkát, a döntőbe a legjobbak kerültek.

Vége az írásbelinek, kezdődik a szóbeli érettségi  

Országszerte befejeződtek az írásbeli érettségik, hamarosan kezdődnek a szóbeli vizsgák. Az emelet szintű érettségiket június 8-15. között, a közép szintűeket június 19-30. között tartják – írja az Oktatási Hivatal.

Vetélkedő a Gellért-hegyen  

Mintegy 250 kerületi diák vett részt a Madarak és Fák napja alkalmával a Gellért-hegyen tartott természetvédelmi versenyen. A csapatokat Hégli Imre, az önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetője köszöntötte.

Nyári táborok Újbudán  

Hamarosan megkezdődik a nyári szünet az iskolákban és az óvodákban. A gyerekek számára várva várt vakáció azonban a szülőknek minden évben komoly fejtörést okozhat: ha nincs olyan rokon, aki napközben vigyázni tud rájuk, hol tudhatják őket biztonságban? Újbuda idén is számos megoldási lehetőséget kínál erre.

Egzotikus állatok a Lágymányosi Oviban  

Both Zoltán vadállatbefogó tíz éve rendszeresen járja az óvodákat és iskolákat, hogy foglalkozást, rendhagyó biológia órát tartson. Nem egyedül érkezik: a sárkánygyíkot, az afrikai törpesünt és a szelíd óriáskígyót akár meg is simogathatják a bátrabbak. A Lágymányosi Óvoda Nyitnikék telephelyére május 12-én látogatott a szakértő.

Németből is érettségiztek a diákok  

Május 12-én német nyelv írásbeli érettségi vizsgákat tartottak országszerte. Német nyelvből középszinten 1002 helyszínen 15863, emelt szinten 57 helyszínen 2227 diák vizsgázott.

Túl az angol nyelv írásbeli érettségin  

Angol nyelvből középszinten 1157 helyszínen 52522-en, emelt szinten 129 helyszínen 10273-an vizsgáztak országszerte. Az Oktatási Hivatal közleménye szerint az élő idegen nyelvi írásbeli érettségi vizsga szerkezete minden idegen nyelv esetében azonos.

Május közepéig igényelhető a diákhitel  

Május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók, aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2017/2018-as őszi tanévben juthat kölcsönhöz - közölte a Diákhitel Központ.

Érettségi: 74 ezren írták meg a magyar írásbelit  

Hétfőn magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódtak az idei érettségik. A mostani vizsgákon összesen 108 500 diák ad számot tudásáról, magyarból 74 ezren vizsgáztak országszerte. Kedden a vizsgák a matematika írásbelikkel folytatódnak. Az idén május 5. és június 30. között a középiskolákban - valamint a 20 fővárosi és a megyei kormányhivatal szervezésében - 1170 vizsgahelyszínen szervezik meg az érettségi viszgákat.

Okos ovis gyalogosok  

Játékos interaktív koncert részeként tanulhatták meg a gazdagréti Pitypang Óvoda kisgyermekei a biztonságos közlekedés szabályait.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Átadták a Ljubljana teret  

A szlovén főváros, Ljubljana nevét vette fel a Bükköny és a Sáfrány utca déli végénél lévő eddig névtelen közterület. Elnevezéséről még június 21-én döntött a Fővárosi Közgyűlés, a teret július 25-én hivatalosan is átadták.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.