Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 25. kedd, Kristóf, Jakab

Hírek: Oktatás

Tanévnyitó fesztivál a Savoya Parkban  

Közös tanévnyitó fesztivált rendez a Savoya Park és Újbuda Önkormányzata. Az ingyenes program egész nap a gyerekekről és a családokról szól, fellép egyebek mellett Horváth Charlie, a Magashegyi Underground, Oláh Gergő és az Animal Cannibals is.

Könnyebb a tanévkezdést ígérnek a családoknak  

A tanévkezdés könnyebb lesz a családok számára idén, mint korábban volt - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár szerdán, budapesti sajtótájékoztatón. Palkovics László oktatási államtitkár jelezte: a szeptemberi iskolakezdés feltételei adottak, minden esetleges akadály elhárult. A nemzeti tanévnyitó Érden lesz.

Januártól átalakul a bölcsődei rendszer, harmadával nő a támogatás  

Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy családi bölcsődébe írathatják be három év alatti gyerekeiket - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.

Szeptembertől itt az átalakított szakképzés  

Szeptemberben indul az új szakképzési rendszer, amelyben az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki, így egyelőre csak az első évfolyamot érinti – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Akár 30 ezerbe is kerülhet az iskolakezdés  

Mintegy 10-20 ezer forintot költenek tanévkezdés előtt a családok iskolaszerekre, ám ha iskolatáskát is kell venni, további 5-15 ezer forinttal kerülhet többe a bevásárlás – derül ki a Régió Játék felméréséből.

Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételire  

Vasárnap éjfélig jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet. A ponthatárokat augusztus 25-én hozzák nyilvánosságra.

Elkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba  

Augusztus végéig megérkeznek a tankönyvek az iskolákba – ígéri az oktatási államtitkár. A megrendelt 13 millió tankönyv értéke 12 milliárd forint, ennek kétharmadát az állam állja. Az általános iskola 1-4. osztályában alanyi jogon térítésmentesen járnak a kiadványok, felső tagozaton pedig rászorultsági alapon.

Már igényelhető az iskolakezdési támogatás  

A nagyobb áruházak már feltöltötték készlettel az iskolás részlegeiket, hiszen tudják, hogy a szülők mostanában kapják meg az iskolakezdési támogatást, melyet csak tanszerre, ruhára vagy tankönyvekre költhetnek.

Kezdődik a szokásos roham az albérletekért  

Július végén, a felsőoktatási felvételi ponthatárok közzététele után indulhat a szokásos roham az albérletekért, a tapasztalatok szerint az egyetemek környékén hamar elkelnek a kedvező áron kínált ingatlanok, ráadásul a belső városrészekben az egyetemisták versenyben találják magukat a pályakezdőkkel és a turistákkal is - hívta fel a figyelmet az Otthon Centrum (OC).

Idén két turnussal indult a Gyerekegyetem  

A Budapesti Műszaki Egyetem tavaly nyitott először az általános iskolások felé, és bár a program a szünidőre esik, zajos sikere miatt idén már két hétre tárták ki az épület kapuit az ifjak előtt.

Felvételi: van még pár nap a dokumentumok pótlására  

Legkésőbb július 12-éig van lehetőségük a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezőknek arra, hogy benyújtsák még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét - közölte az Oktatási Hivatal.

Újbuda büszkeségei  

A XI. kerület fiatal matematikatudorokkal dicsekedhet: két 18 éves diák kiemelkedő eredményt ért el egy szingapúri nemzetközi versenyen.

Egyre több a kitűnőre érettségiztek száma Újbudán  

Idén is jutalmazást kaptak szorgalmukét és tudásukért a kerület legtehetségesebb, idén érettségizett diákjait. Az elismerő okleveleket és ajándékkönyveket a tanulók a Tranzit kávézóban vehették át Molnár László alpolgármestertől. A felkészítő tanárok munkáját ugyancsak a díjátadón köszönte meg az alpolgármester.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Átadták a Ljubljana teret  

A szlovén főváros, Ljubljana nevét vette fel a Bükköny és a Sáfrány utca déli végénél lévő eddig névtelen közterület. Elnevezéséről még június 21-én döntött a Fővárosi Közgyűlés, a teret július 25-én hivatalosan is átadták.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.