Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 25. hétfő, Eufrozina, Kende

Hírek: Politika

Polgár Judit és Eötvös Péter kapta idén a Szent István-rendet  

A biztonság megteremtését nevezte közös nemzeti feladatnak Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án. Az ünnepnapon Polgár Judit sakkozó és Eötvös Péter zeneszerző vehette át a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet.

Utoljára ülésezett nyár előtt a képviselő-testület  

A köztisztviselőket elismerő „Újbuda Kiváló Közszolgálatáért” címek átadásával kezdődött a nyári szünet előtti utolsó testületi ülés június 25-én. Az elismerést idén Gódor Ildikó, illetve Alexa Csaba vehette át. A képviselők döntöttek nyolc új óvodavezető személyéről, újabb határon túli települések támogatásáról, valamint a Klímabarát Települések Szövetségéhez való csatlakozásról is. Augusztustól egy cég koordinálja a kerületben a kultúrát, a kommunikációt, a médiát, az oktatást, valamint folytatja az Újbudai Pedagógia Intézet kerületi hagyományait.

Ülésezett a képviselő-testület  

Ülésezett a képviselő-testület

A XI. Kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság, illetve az Újbuda Közterület-felügyelet 2014. évben végzett tevékenységéről szóló beszámolók elfogadásával kezdődött a testületi ülés május 21-én. Elfogadták továbbá Horti István jegyző beszámolóját a rendeletek és normatív utasítások felülvizsgálatáról.

A kormányzat szerint rémhír és hamis levél terjed a Corvinusról  

Nincs döntés és nem is tárgyalt a kormány a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának jövőjéről – állítja egybehangzóan a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormányszóvivő. Lázár János sajtótájékoztatón, Kovács Zoltán az M1 műsorában reagált az egyetemmel kapcsolatos kérdésekre.

Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület

Mindössze két napirendi pontot tárgyalt a képviselő-testület május 14-én. A rendkívüli ülés összehívására azért volt szükség, hogy Újbuda Önkormányzata részt tudjon venni a nyári étkeztetés biztosításának támogatására kiírt pályázaton.

Ismét ülésezett a Közbiztonsági Tanács

Múlt csütörtökön újra összeült a Közbiztonsági Tanács az önkormányzat Zsombolyai utcai épületében. Egyebek mellett tárgyaltak a térfigyelő kamerákról, a kamerafejelszetésre szánt összeg felhasználásáról, a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrségek közös járőrözéséről is. 

Harminckét éve Újbuda szolgálatában  

Harminckét éve Újbuda szolgálatában

Trombitás Zsoltot bízták meg a XI. kerületi rendőrkapitányság vezetésével, miután elődjét, Berki Antal ezredest a belügyminiszter más beosztásba vezényelte. A rendőr őrnaggyal a kerületben eltöltött évtizedekről, szakmai terveiről, valamint a lakossági kapcsolattartás fontosságáról beszélgettünk.

Új rendőrkapitánya van a kerületnek  

Új rendőrkapitánya van a kerületnek

Március 16-tól Trombitás Zsolt rendőr őrnagy vezeti a XI. kerületi kapitányságot. Berki Antal ezredes, korábbi kapitányt a belügyminiszter más fontos beosztásba vezényelte.

Elfogadták a kerület költségvetését  
 

Elfogadták a kerület költségvetését

Tizennégy nyilvános napirendi pontot tárgyalt február 19-én a képviselő-testület, a legtöbb hozzászólás a kerület 2015. évi költségvetésével kapcsolatban hangzott el. Eddig névtelen újbudai közterületek elnevezését javasolják a Fővárosi Közgyűlésnek.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Séta a kerület értékeinek nyomában  

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) – Újbuda Önkormányzatának együttműködésével – ismét programsorozatot indít Újbuda természeti és kulturális értékeinek megismertetésére. 2017. szeptembertől 2018. májusig összesen 6 alkalommal lesz séta a kerület érdekes részeire. Először a Gárdonyi tértől a Feneketlen-tóig lehet megtekinteni Újbuda értékeit szeptember 30-án. A részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.