Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 20. csütörtök, Illés

Hírek: Színes

Hideg: csaknem száz vízóra ment tönkre Budapesten egy nap alatt  

Csaknem száz vízóra ment tönkre, emiatt több száz köbméter víz folyt el Budapesten egy nap alatt a rendkívüli hidegben - közölte a Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Vízművek Zrt. Közös közleményükben a vízmérők hideg elleni védelmére hívják fel a figyelmet.

A tengelic a 2017-es év madara  

A tengelic, Magyarország és Európa egyik legszínesebb pintyféléjét választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a különböző fajok vagy madárcsoportok, illetve azok élőhelyeinek védelmére szeretné felhívni a társadalom figyelmét.

Az élelem mellett az ivóvíz pótlása is szükséges a madáretetőkben  

Tartós, több napig tartó erős fagyok idején nem csak a táplálék, de a folyadék pótlása is kritikus tényezővé válik a madarak számára, hiszen fagyban nehezebben jutnak vízhez az állatok - figyelmeztet közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Helyenként mínusz 20 foknál is hidegebb lehet a hétvégén  

Szeles, hideg idő várható a hétvégén: néhol akár mínusz 24 Celsius-fokig is hűlhet a levegő, s több helyen a maximumok is mínusz 10 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön kiadott országos, középtávú előrejelzéséből.

Délután már lesz fűtés 7900 budai lakásban  

Megjavították a Főtáv munkatársai az Irinyi József utcában meghibásodott távhő-gerincvezetéket, így délutánra már újra melegek lehetnek a radiátorok a több ezer érintett lakásban - írja a hvg.hu.

Feleslegessé válhat a lakcímkártya  

Az év második felében egy sor ügyintézésnél már nem lesz szükség lakcímkártyára annak akinek új típusú személyi igazolványa – azaz e-kártyája – van. A személyazonosító chipjén ugyanis rögzítik majd a lakcímadatokat is – írja a Magyar Nemzet.

Az év fája idén a vadalmafa  

Az egykoron gyümölcséért és faanyagáért egyaránt közkedvelt vadalma lett a 2017-es Év fája az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) online szavazásán - közölte a szervezet.

Dániai tanulmányok  

Olvasónk, Lili azzal jelentkezett szerkesztőségünkben, hogy szívesen beszámolna dániai tanulós élményeiről. Arra kértük, foglalja össze röviden, milyen előnyei vannak a külföldön tanulásnak, és meséljen, milyen az élet az Európai Unió egyik legtehetősebb országában.

Kollár-Klemencz László a Fonóban  

Rengeteg címmel harmadik szólólemezét készítette el Kollár-Klemencz László, a Kistehén vezetője. Az énekes, gitáros, dalszerző az album kamarazenéjében és szövegeiben a természetben mélyült el, a bemutató koncert december 27-én lesz a Fonó Budai Zeneházban.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Hadgyakorlatra látogatott Simicskó István  

A több nemzetet képviselő katonák együttműködését és helytállását emelte ki a honvédelmi miniszter a Brave Warrior 2017 elnevezésű, a Magyar Honvédség központi gyakorló- és lőterén zajló hadgyakorlatra ellátogatva csütörtökön Várpalotán.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.