Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 14. csütörtök, Szilárda

állatvilág

ELTE: extrém tudományos eredmény  

Hasonlóságot mutattak ki a kutyák és az emberek alvásfüggő tanulási mechanizmusa között az ELTE etológiai tanszékének kutatói, akik képalkotó eljárással vizsgálták, mi zajlik a kutyák agyában.

Egzotikus állatok a Lágymányosi Oviban  

Both Zoltán vadállatbefogó tíz éve rendszeresen járja az óvodákat és iskolákat, hogy foglalkozást, rendhagyó biológia órát tartson. Nem egyedül érkezik: a sárkánygyíkot, az afrikai törpesünt és a szelíd óriáskígyót akár meg is simogathatják a bátrabbak. A Lágymányosi Óvoda Nyitnikék telephelyére május 12-én látogatott a szakértő.

Visszaindult az első gólya  

Elindult Magyarországra Izraelből a Báró nevű jeladós fehér gólya, amely társai közül valószínűleg a legkorábban tér vissza Magyarországra minden évben.

Három kontinensen telelnek a magyarországi gólyák  

Három földrészen, mintegy 8 ezer kilométeres vonalon szétszóródva telelnek a magyarországi fehér gólyák - derül ki a rajtuk elhelyezett műholdas jeladók adatainak elemzéséből. Néhány kockázatot vállaló madár Magyarországon fagyoskodik, többségük Afrika középső régiójában, elsősorban Csádban és Szudánban telel. Két jeladós gólya repült a Dél-Afrikai Köztársaságig, ami több mint 8 ezer kilométeres odautat jelent - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Itt a madáretetési szezon  

Több mint egy évszázada indult Magyarországon a lakosság önkéntes madáretetési mozgalma. Tevékenységük az itthon maradó és Eurázsia északi térségeiből telelni érkező énekesmadaraknak jelent könnyebbséget.

Őrmezei iskolások taroltak a kutyabarát rajzpályázaton  

Nyolcból hat díjazott újbudai azon a rajzpályázaton, amelyet még a nyáron hirdettek meg gyermekek körében azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az állatok tiszteletére és szeretetére. A kutyabarát pályázatra több mint 100 száz rajz érkezett.

Madarak és Fák Napja  

Megközelítőleg kétszáz, 4. és 5. osztályos iskolás ismerkedhetett a madarakkal és a természeti értékekkel a Madarak és Fák Napján, május 20-án a Gellért-hegyen.

Klippályázat az év emlőséről, a denevérről  

Videoklip-készítő pályázatot hirdettek az év emlőse, a denevér jegyében. A Denevérre ultrahangolódva című kiírásban elsőként A Kutya Vacsorája zenekar Éji vadász című dalára kell tetszőleges technikával kisfilmet készíteni.

Örökbefogadás az Allee-ban  

Ismét Állati Napokat tartanak az újbudai üzletközpontban. Az Allee Bevásárlóközpont közleménye az állatok örökbefogadására valamint az állatvédő, segítőkutyás szervezeteket támogatására hívja fel a figyelmet.

Gellért-hegy: Újbuda gyöngyszeme a főváros szívében  

A Gellért-hegyet elsősorban a Citadellával, a panorámával és a Szabadság szoborral azonosítják. Kevésbé ismert, hogy a főváros szívében elnyúló domb történelme, növényzete és állatvilága is egyedülállóan érdekes.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Minden a szeretetről szól  

Az Adventi várakozásról, a karácsonyi készülődésről, és a keresztény ünnepkörről szólt az idei utolsó Kulturális Szalon, ahol az állandó meghívott vendégek, Simicskó István és Hoffmann Tamás mellett Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök foglalt helyet.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.