Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Ciszterci rend

Búcsú Szent Imre napján  
 

Bérczi L. Bernát O. Cist., apát celebrálta a szentmisét a ciszterciek Szent Imre Plébániatemplomának búcsúján. A zirci apát Szent Imre herceg életének példájáról beszélt, és a fiatalon elhunyt magyar szent példáján keresztül világított rá a fiatalok problémáira.

Rendük alapítását ünnepelték a ciszterciek  
 

A ciszterci rend alapítóira emlékeztek a Szent Imre Plébániatemplomban január 26-án. Az eseményen részt vett Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is.

Búcsú a Szent Imre Plébániatemplomban  

Ünnep istentisztelettel, vásári forgataggal, ingyenes szűrővizsgálattal várták november első hétvégéjén a katolikus híveket és az érdeklődőket a Szent Imre Plébániatemplomban.

Felújítják a budai ciszterci Szent Imre-templomot  

Háromszáztízmillió forint támogatást kap a ciszterci rend a budai Szent Imre-templom felújítására - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten.

Ciszterci öregdiákok visszaemlékezései az ’56-os kötetekben  

Három könyvet mutattak be a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében. A kiadványok 87 egykori ciszterci diák megrázó ’56-os visszaemlékezéseit tartalmazzák, köztük több Újbudához kötődőt is. Mindhárom kötet az ’56-os Emlékbizottság pályázati támogatásával készült.