Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

diktatúra

A kommunizmus áldozataira emlékeztek  
 

Az ezredforduló óta minden évben február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Az Újbudán február 23-án tartott ünnepségen a kerület elöljárói mellett a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ) XI. kerületi szervezetének tagjai is részt vettek.

A hatalom áldozatai megérdemlik az emlékezést  

Hetven éve, 1947. február 25-én tartóztatták le Kovács Bélát, az FKGP főtitkárát, akit a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok nyolc év börtönbüntetésre ítéltek. Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. Simicskó Istvánnal, Újbuda országgyűlési képviselőjével az emléknap jelentőségéről beszélgettünk.

Kerületszerte emlékeztek a kommunizmus áldozataira  

Aranykoszorú érmet adott át Hoffmann Tamás polgármester a február 25-ei kommunizmus áldozatai emléknap alkalmából. Ugyanezen a napon rendhagyó történelemórával méltatták a korszak mártírjait és családtagjaikat.

Elhazudott igazság  

Elhazudott igazság

Az 1945 és ’56 között kivégzett és mártírhalált halt hazafiakra valamint az elnyomó rendszer áldozataira emlékezett a Magyar Politikai Elítéltek Közössége a Memento emlékműnél. Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosok Közalapítvány kuratóriumi elnöke a történelmi homály eloszlatásáról beszélt az eseményen.

A diktatúra áldozataira emlékeztek  
 

A diktatúra áldozataira emlékeztek

Az 1945 és '56 közötti diktatúra alatt elítéltekre és kivégzettekre, valamint az elnyomó rendszer minden áldozatára emlékezett a Politikai Elítéltek Közössége a Memento emlékműnél. Boross Péter volt miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy az egykor eltorzított történelemszemlélettel ma is meg kell küzdeni.

Újbuda is megemlékezett a diktatúra áldozatairól  

Újbuda is megemlékezett a diktatúra áldozatairól
Országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeztek kedden. Újbuda Önkormányzata a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban emlékezett a diktatúrák áldozataira. Előttük hajtott fejet Orbán Viktor miniszterelnök is az 1945 és '56 között kivégzettek emlékművénél a XI. kerületben, Áder János köztársasági elnök pedig a Terror Házánál járt.