Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

főpolgármester

Tarlós István újra indul a főpolgármesteri posztért  

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a következő önkormányzati választáson induljon el ismét a főpolgármesteri tisztségért. A kormányfő ezt azt követően jelentette be, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal, aki vállalja a jelölést.

Új logót kap Budapest  

Budapest továbbra is önállóan szervezi a főváros idegenforgalmát, ugyanakkor szorosabban együttműködik majd az állammal - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatták Budapest új logóját is.

Tényleges vétójogot kap a főpolgármester  

Tényleges vétójogot kap a főpolgármester

Négyötödös többséghez kötötte a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását és jelentősen erősítette a főpolgármesteri vétójogot az Országgyűlés. Így jobban érvényesülhet az az elv, hogy egy döntés elfogadásához a kerületi és a fővárosi szint egyetértése szükséges - állítják kormánypárti politikusok.

A Fidesz szinte mindent vitt Budapesten

Országosan 44,29 százalék volt az önkormányzati választáson megjelent szavazók aránya, Budapesten 41,11 százalék, Újbudán pedig 49,63 százalékos volt a részvételi arány. A szavazók többsége - a tavaszi országgyűlési választásokhoz hasonlóan - ezúttal is a Fidesz-KDNP mellett voksolt. A főpolgármester ismét Tarlós István, Újbuda polgármestere ezúttal is Hoffmann Tamás lesz.

Döntött az Ab a fővárosi választásról  

Döntött az Ab a fővárosi választásról

Alkotmányosak a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályai, a kompenzációs listás mandátumszerzés módjáról szóló rendelkezést viszont megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab). A döntések különvélemények mellett születtek meg.

Módosították a választási rendszert, átalakul a Fővárosi Közgyűlés  

Módosították a választási rendszert, átalakul a Fővárosi Közgyűlés

Elfogadta a parlament az önkormányzati választási rendszer módosítását. Ennek alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, melynek ezentúl a főpolgármester mellett 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz tagja. A közgyűlési döntéseknél bevezetik a kettős többség elvét. Változtattak az ajánláson is, így a nagyvárosokban könnyebb lesz polgármesterjelöltté válni. Emellett enyhítettek az önkormányzati képviselők összeférhetetlenségi szabályain is.