Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Jankó István

Pedagógusok bálja Kamaraerdőn  
 

A hagyományoknak megfelelően Kamaraerdőn rendezték meg a tizenötödik pedagógus bált. A bölcsődei, óvodai és iskolai nevelőket, tanítókat és tanárokat Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte.

Húsvéti köszöntés  

Idén is négy újbudai iskola vállalta, hogy elkészítik azokat a hímes tojásokat, amelyeket a kerületi vezetők a hagyományokhoz híven a kerületi idősellátásban részt vevőknek ajándékoznak.

Felavatták Megyer Meyer Antal emléktábláját  

Újbuda Önkormányzata emléktáblát avatott Megyer Meyer Antal képző- és iparművész, a Képzőművészeti Főiskola rektora, a Corvin-koszorú tulajdonosa tiszteletére a Kosztolányi Dezső téren.

Közösen ünnepeltek az idősek  

Idősek karácsonya - Bocskai

A kerület iskolásai által készített ajándékok átadásával, karácsonyi ízekkel, műsorokkal és ünnepi dalok éneklésével készültek az ünnepekre Újbuda idősek otthonaiban és a közösségi házakban. Az intézményekbe látogató politikusok jóízűen beszélgettek a klubtagokkal, az idősek pedig szívesen elevenítették fel nekik emlékeiket.

Cseh karikatúrák az Újbuda Galériában  

Prágai művészek képeiből nyílt kiállítás november 10-én az Újbuda Galériában. A Kerület Napjához kapcsolódóan rendezett tárlat megnyitóján Jankó István, a Kulturális és Köznevelési Bizottság elnöke  anyanyelvükön is köszöntötte a cseh vendégeket.

A Könyvhét szellemi atyjára emlékeztek  

Megkoszorúzták Supka Géza az Ünnepi Könyvhét szellemi atyjának emléktábláját június 9-én. A 13. Újbudai Ünnepi könyvhéten megjelent az író egy korábbi kézirata, és kiállítás is nyílt írásaiból, tárgyaiból.

100 éves bácsit látogatott meg Rétvári  
 

A Kosztolányi Dezső téri öreg házba látogatott el Dr. Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője, hogy az Idősek Világnapja alkalmából köszöntse a 100 éves Dávid János bácsit. Az idős úr büszkén mesélt tartalmas életéről.

14 igen 18 nem - rendkívüli testületi ülés  

Jankó István, a Fidesz képviselője kezdeményezte az egyszeri támogatást, melyet azok a kerületi családok kapnának, akik gyermekvédelmi támogatásban is részesülnek. Így tompítva a nehéz helyzetű családok megnövekedett iskolakezdési költségeit.