Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

közlekedés

Újra felröppent a Déli pályaudvar bezárásának híre  

A 2017-es költségvetési törvényjavaslat alapján nincs akadálya a Déli Pályaudvar felszámolásának. A büdzsébe ugyanis beépítettek egy „5 milliárd forintos tételt a budai vasúti közlekedés fejlesztésére – írja az Mfor.hu.

Forgalomkorlátozások kedd délután Budapesten  

Demonstráció miatt jelentősen korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában kedd délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több híd sem lesz járható - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A korlátozás az I., az V., a VI., a VII., a VIII., a IX., a XI. és a XIV. kerületet is érinti.

Bővül az alacsonypadlós buszok száma a kerületben  

Dél-Budapesten tizenöt új csuklós busz állt forgalomba, a budavári vonalakon pedig elindult az első öt elektromos midibusz. Mindkét típus az alacsonypadlós és légkondicionált fővárosi buszok arányát javítja, segítve ezzel az akadálymentes közlekedést.

Egyre több kiskamasz bicajozik a kerületben  

Általános iskolásoknak tartott közlekedési versenyt április 27-én a Bikás parkban az Újbudai Pedagógia Iroda. Az esős idő miatt a vártnál kevesebben érkeztek, de még így sokan vállalták a megmérettetést.

Több mint 3700 gyorshajtó a Speedmarathonon  

A rendőrök 3741 gyorshajtót bírságoltak meg a Speedmarathon sebességellenőrzési akció keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (OBB) főtitkára pénteken sajtótájékoztatón.

24 órás mobil traffipaxos ellenenőrzést tart a rendőrség  

Csaknem kilencszáz helyen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését a csütörtök reggel hat órakor kezdődő, huszonnégy órás Speedmarathon akció során - jelentette be Kiss Csaba, az ORFK autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője.

Spin-Off Klub: vállalkozz akadálymentesen  

Fogyatékkal élő emberek és a vállalkozások témakört taglalta a Spin-Off Klub két különleges vendég segítségével április 4-én. Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke a januárban megnyílt Nem Adom Fel kávézót mutatta be, Dobai Tibor térinformatikus a Route4U akadálymentes útvonaltervezőjét.

Hónap közepén adják át a Budaörsi úti csomópontot  

Lassan befejeződnek a Budaörsi úti csomópont munkálatai és váratóan április közepén tartják az új közlekedési helyszín műszaki átadását. Az intermodális közlekedési csomópont befejezése a tervezetthez képest fél évet csúszott.

Keddtől üzemszerűen működik az új traffipaxrendszer  

Kedd reggel 8 órától üzemszerűen működnek a hivatalosan Véda közúti intelligens kamerának nevezett új fix traffipaxok. Az új kamerák a sebességmérés mellett forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak.

Oldalak