Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

rekonstrukció

Folytatódik a Vahot utcai rendelő felújítása

Elkezdődött a Vahot utcai rendelő­intézet felújításával kapcsolatos munkák újabb, ötödik üteme, a gyermekorvosi épületrész átalakítása. A rekonstrukció ideje alatt a rendelések az első emeleti épületrészbe költöznek, és folyamatosan elérhetők lesznek. A munkálatok várhatóan augusztusban fejeződnek be.

Elkészült a Műegyetem rakpart  

Megújult a Petőfi híd déli le- és felhajtója, valamint a Műegyetem rakpart a Bertalan Lajos utca és a Petőfi híd déli lehajtója közötti szakaszon. A felújítás a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában, a Budapesti Közlekedési Központ beruházásában valósult meg.

Félmilliárdból lehetnek szebbek a főváros épületei  

Félmilliárdos keretösszeggel írták ki az építészeti örökségvédelmi támogatás pályázatát, amely három korábbi támogatás helyett jelenik meg idén - döntött a Fővárosi Közgyűlés a minap. A pályázattal támogatni kívánják a főútvonalak mentén lévő épületek homlokzatának, illetve földszinti sávjának felújítását, rendbetételét.

Megújult a Szent István Egyetem Szent Gellért Kollégiuma  

Felújították a tanulóhelyiségeket, a szobákat, a konyhát és a számítógéptermet a Szent István Egyetem Budai Campus Szent Gellért Kollégiumában. A rekonstrukció 10 millió forintba került, amelyet kizárólag a Török Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala Török Együttműködési és Koordinációs Ügynöksége (TIKA) fizetett.

Forgalomkorlátozás a Tétényi úton  

A vízhálózat rekonstrukciója miatt július 29-től ideiglenes sávlezárásokra számíthatnak az autósok az Etele út és a Tétényi út 39. szám közé eső szakaszon.

Folytatódik a Budaörsi út rekonstrukciója  

Augusztus 24-én befejeződik a Budaörsi út 2×4 sávos szakaszán a kifelé vezető útpályán a Rahó utcai kereszteződésig tartó vízvezeték-építés. Ezután a Homonna utcától kifelé haladva a szélső sávban gázvezeték építést végeznek várhatóan egy hónapig, a Rahó utcától kifelé a Pannonhalmi útig pedig folytatódik a vízvezeték-építés. Huszonötödikétől útfelújítás kezdődik a Budaörsi úton a BAH-felüljáró (Villányi út) és a Pannonhalmi út közötti szakaszon. A munkák várhatóan 90 napig tartanak.

Megszépült a Bárdos iskola  

Megszépült a Bárdos iskola

Befejeződtek a felújítási munkálatok a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban. Az önkormányzat nyári rekonstrukciós programja során megújultak az épület tornatermei és a nyílászárók is. A felújított intézményt a kerület vezetése is megtekintette.

Megújult a Móricz Zsigmond körtéri Gomba  

Megújult a Móricz Zsigmond körtéri Gomba

Több évtizedes huzavona után megújult a Móricz Zsigmond körtéri Gomba. A rekonstrukcióval Újbuda jellegzetes, ám évek óta lezárt és már-már elfeledett találkozóhelye visszanyerte régi fényét, és az ikonikus épület ismét a Schall József-féle eredeti, 1942-es tervek nyomán öltött régi-új formát. Az emblematikus épület átadásával az Újbuda Kulturális Városközpont Program is lezárult.

Újabb elismerés Budapest egyik gyógyfürdőjének  

Folytatódik a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett gyógyfürdők sikere a nemzetközi médiában. Ezúttal a Rudas gyógyfürdő méltán híres török kori termál medencéje zsebelhetett be egy újabb elismerést. A thrillist.com amerikai internetes portál összeállítást készített a világ 11 legszebb medencéjéről, ahol a fürdő az előkelő negyedik helyezést érte el.

Megújult a Budai Arborétum  
 

Virágba borult a Budapesti Corvinus Egyetem 7,5 hektáros Budai Arborétuma. Az országosan is jelentős gyűjteményes kertben a növényállomány bővítése és fiatalítása mellett sor került a speciális élőhelyek újjáépítésére, valamint a Budai Arborétum történetében központi szerepet játszó Dísztér, az egykori Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet díszkertjének korhű helyreállítása is megvalósult.

Újra biztonságos a gellérthegyi Somlói út

Befejeződtek a Somlói úti támfal rekonstrukciós munkálatai, karácsony óta pedig már a 27-es busz is újra közlekedik. Az omlásveszély azonban ezzel még nem szűnt meg a Gellérthegyen.