Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 20. hétfő, Jolán

Simicskó István

Díjazták a szociális szféra munkatársaiat  

A Szociális Munka Napja minden évben jó lehetőséget teremt arra, hogy a szakterület felhívja a közvélemény figyelmét azokra, akik az elesettekért dolgoznak. Idén összesen öt, a kerületi szociális szférában kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakember részesült polgármesteri dicséretben.

Újabb díszpolgárok Újbudán  

November 11-én ünnepélyes keretek között adták át az idei év legrangosabb kerületi elismeréseit. A díszpolgári címet ezúttal Sándor György öndefiníciója szerint humoralista, valamint a Ránki Dezső és Klukon Edit művészházaspár vehette át. A Kerület Hete rendezvénysorozat legrangosabb eseményére az Öbölházban került sor.

Kiosztották a Papp László ösztöndíjat  

Idén összesen 20 fiatal nyerte el a Papp László Sportolói ösztöndíjat, az újbudai intézmények pedig minden eddiginél nagyobb létszámban vettek részt a versenyeken. A Kerület Hete rendezvénysorozat egyik állandó programján a kerületi vezetők köszöntötték a sportolókat.

Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa  

Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa annak a politikának köszönhetően, amelyet határainak, egyben Európa határainak védelméért folytat, és képes biztosítani a belső biztonságot is - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter Brüsszelben.

Hűségeskü Újbudán  

Idén tizennyolc aranylakodalmas pár erősítette meg korábbi házassági fogadalmát az Évtizedek Újbudán rendezvényen. A hivatalos ceremónia Hoffmann Tamás polgármester és felesége, Hoffmann Diána vezényletével zajlott, a vendégeket Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte.

Simicskó: a biztonságért minden nap meg kell dolgozni  

Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa, de ezért a biztonságért minden nap, folyamatosan dolgozni kell - mondta a honvédelmi miniszter kedden, miután véget ért egy elképzelt budapesti robbantásos merénylet sérültjei ellátásának gyakorlata.

Nemzeti konzultáció a kerületben  

Tömött sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy részt vegyenek a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs fórumon, amelynek meghívott vendége Rogán Antal volt.

Tábornoki kinevezés  

Tábornoki kinevezést kapott Baráth Ernő ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka.

Megkoszorúzták az áldozatok emlékművét  

Az '56-os hősök emlékművénél rótták le kegyeletüket a kerület lakói, a történelmi szervezetek vezetői, valamint Újbuda vezetői. A Móricz Zsigmond körtéri harcok egykori fegyver- és lőszerraktárát öleli körbe az a különleges emlékmű, amelyet tavaly adtak át az október 23-i forradalom évfordulójára.

Október 23. - megemlékezés a Műegyetemen  

Az igaz ügyek melletti kiállást jelképezik 1956. októberének magyarországi eseményei a magyarság és az egész emberiség számára - mondta a honvédelmi miniszter vasárnap délután a Műegyetemen rendezett emlékünnepségen.

'56-ra emlékezve  

A kerüeltben minden évben másik iskola ad helyet az 1956-os forradalom és szabadságharc önkormányzati megemlékezésének. Az ünnepi műsort idén a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskolában tartották október 20-án, amelyen a kerület vezetői is részt vettek.

Rendhagyó születésnapi köszöntés  

Rendhagyó módon, közös összejövetellel ünnepelték a kerület nyugállományú katonáit kerek évfordulós születésnapjuk alkalmából. Az önkormányzat dísztermében tartott eseményen az ünnepeltek néhány kedves szó kíséretében átvehették a szervezőktől a Simicskó István honvédelmi miniszter által aláírt okleveleket, valamint a külön erre az alkalomra készített ajándékcsomagokat.

30 éves a Szent Imre idősek klubja  

Harminc évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit vendégei előtt a Szent Imre Idősek Klubja. A jeles évfordulót az Idősek világnapjához kapcsolódóan színes nosztalgiaműsorral ünnepelték a klub dolgozói, tagjai és a kerület vezetői.

Mága Zoltánnal ünnepelt a közönség  

Két előadáson, több mint kétezer néző előtt zajlott az Idősek világnapja fő eseménye, Mága Zoltán hegedűművész koncertje, amelyen az Újbuda időseiért címeket is átadták. A Budapest Kongresszusi Központban tartott rendezvény házigazdái Simicskó István országgyűlési képviselő, valamint Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere voltak.

Az aradi vértanúkra emlékeztek a Petőfi laktanyában  

Múltidéző eseménnyel, az aradi vértanúk emléke előtt rótták le kegyeletüket magas rangú politikusok, katonák, közigazgatási vezetők, Schweidel József leszármazottai, valamint kerületi iskolások a Petőfi laktanyában tartott megemlékezésen.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újbuda nemcsak térképen akadálymentes  

Háromszáznál is több Újbudán lévő akadálymentes bejárattal rendelkező helyről és közel 90 akadálymentes boltról ad információt a Route4u, a világ első akadálymentes útvonaltervezője. Az applikáció járda- és gyalogátkelő adatokat, valamint tömegközlekedési információkat felhasználva személyre szabott, háztól-házig navigációt biztosít a kerekesszékkel, babakocsival, vagy bármely más guruló eszközzel közlekedők részére.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.