Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

történelem

A múlt darabkái a föld alatt – A Gellért-hegy története  

Állapotfelméréssel és régészeti feltárással kezdődtek a Gellért-hegyi Citadella meg­­újításának előkészületi munkálatai. Ezek során előkerültek kelta kori kerámiák, római kori, illetve török pénzérmék, I. Ferdinánd magyar király érme mellett használati tárgyakat, agyagpipákat és puskagolyókat is rejtett a föld. A legnagyobb lelet egy 1200 kilós, I. világháborús ágyútalp volt, amely a tervek szerint a Hadtörténeti Múzeumba kerül. Megtalálták az 1815-től körülbelül ötven éven át itt működő Csillagda falrészleteit is, így már pontosan tudják, hol helyezkedett el a valaha elismert csillagvizsgáló. Ezeknek a leleteknek szinte mindegyike a Gellért-hegy történetének egy-egy meghatározó korszakát idézi.

A kormányzó és felelőssége - Interjú Ungváry Krisztián történésszel  

Jugoszlávia megszállása, a magyar csapatok bevonulása 1941. április 16-án

Idén márciusban volt száz éve annak, hogy Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. Személye és közel negyedszázados regnálása körül máig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Ungváry Krisztián történész új kötetében (Horthy Miklós – A kormányzó és felelőssége 1920–1944) arra keresi a választ, hogy Horthy Miklósnak milyen felelőssége volt Magyarország sorsának alakulásában.

Újbudát is megtépázta az 1945-ös ostrom  

Lebombázott házaik látványa tárult a XI. kerületiek elé Budapest ostromakor, amely 1945. február 13-án ért véget. A történteket most Csonka Pálné Warga Margit emlékei alapján ismerhetjük meg.

Rákay Philip az Újbudai Kulturális Szalonban  
 

Két sikeres férfi, különböző életúttal, mégis hasonló értékrenddel. Az Újbudai Kulturális Szalon szezonnyitó eseményén az állandó meghívott vendég, Simicskó István országgyűlési képviselő mellett Rákay Philip kommunikációs és médiaszakember, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese foglalt helyet.

Kiállítás nyílt egy Karolina úti légópincében  

Budapest ostroma 1944-1945 és légoltalom a II. világháborúban címmel rendezett kiállítást az Erődítés Történeti Egyesület egy Karolina úti egykori légoltalmi pincében. A tárlatot az egyesület elnöke Csecserits Artúr, Hoffmann Tamás polgármester és Mihályi Balázs kutató nyitotta meg.

Horvát történelem horvátul a Gellértben  
 

Már horvátul is olvasható Sokcsevits Dénes Horvátország történelmét összefoglaló könyve. Az eredetileg magyar nyelvű kiadvány 2011-ben jelent meg, a mostani, horvát nyelvre lefordított kötetet április 10-én mutatták be a Danubius Hotel Gellértben.

Október 23. - Interaktív versenyt hirdettek a diákoknak  

Általános és középiskolai diákok számára 1956 hősei és a pesti srácok előtt tisztelegve címmel interaktív versenyt hirdet az állami ünnepség lebonyolításáért felelős Hungarofest - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.

Kincsek a város alatt  

Feltárul a múlt azok előtt, akik szeptember 17-éig ellátogatnak a várbeli Budapesti Történeti Múzeumba. A Kincsek a város alatt címmel megnyílt kiállításnak több XI. kerületi vonatkozása is van.

Oldalak