Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbudai Idősek Háza

Állják a sarat a szociális intézmények  

Az Újbudai Humán Szolgáltató Központban és az Újbudai Idősek Házában járt április 15-én László Imre polgármester és Bakai-Nagy Zita alpolgármester, hogy felmérje e kiemelten fontos intézmények helyzetét a koronavírus-járvány ideje alatt.

Kerti pihenővel gazdagodott a 45 éves idősotthon  
 

Az Idősek Világnapja alkalmából, valamint az intézmény fennállásának 45. évfordulóját ünnepelve gyűltek össze a Fraknó utcai Újbudai Idősek Háza lakói szeptember 26-án. Az esemény a kertben kezdődött, ahol Hoffmann Tamás polgármester az intézmény vezetőjével közösen felavatta azt a kerti pihenőt, amely a jövőben az itt élő nyugdíjasok kényelmét szolgálja, és akár kisebb rendezvényeket is tarthatnak majd a fedett létesítményben.

Éljenek az idősek!  
 

Több éves hagyománynak megfelelően ünnepi műsorral köszöntötték az egybegyűlteket az Újbudai Idősek Házában. A kerületben élő hatvan év felettiek immár tízedik éve vehetnek részt az Újbuda 60+ Program tanfolyamain, szabadidős szakkörein.

Elismerés az intézményvezetőknek  

A Gazdagréti Közösségi Házban rendezték meg az ünnepek előtt a kerületi intézményvezetők karácsonyát. Ilyenkor hagyományosan jutalmat kapnak az önkormányzati fenntartású szociális intézmények, a Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat, az Újbudai Közterület-felügyelet és a kerületben működő közoktatási intézmények vezetői.

Különleges ajándékokat kaptak a Fraknó utcai idősek  
 

Pásztorjátékkal köszöntötték a Fraknó utcai Újbudai Idősek Háza időseit az intézmény dolgozói december 21-én. A rendezvényre ellátogatott Hoffmann Tamás polgármester, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő, valamint a Magyarországi Vietnámiak Egyesülete vezetői is.

Idősek világnapja Újbudán  

Gazdagréti Idősek Klubja

Az Idősek Világnapja alkalmából színes műsorral, programokkal a Gazdagréti Idősek Klubjában és az Újbudai Idősek Házában is október 3-án.

Várost szépítettek a műegyetemisták  

Mára hagyomány vált, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói évről-évre csinosítják a kerületet. Idei önkéntes napjukon kerítést festettek, közterületeket tisztítottak, és több bölcsőde, óvoda, iskola és idősotthon felújításában is segítettek.

Vidámság a Fraknó utcában  

Az Idősek Világnapjához kapcsolódóan rendeztek ünnepséget az Újbudai Idősek Házában október 4-én. Az intézményben a kultúrprogramot követően átadták az újonnan elkészült ebédlőt is.