Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 22. csütörtök, Gerzson

világzene

Lajkó Félix a világ legjobbjai között  

Lajkó Félix második helyen szerepel a világ Best Artist szavazásán a Songlines jelöltjei között. A nemzetközi világzenei szaklap január elején tette közzé a nemzetközi jelöltek összesitő listáját, a 4 finalista között Lajkó a 2. helyen szerepel a nemzetközi hírességek között.

Női vonósok a Fonóban  

Egyedülálló produkciót láthattak március 8-án a Fonó Budai Zeneházba látogatók. A szokásos táncházakon kívül meglepetés koncert is várta a közönséget: kizárólag női zenészek léptek fel, alakítottak alkalmi jelleggel formációkat.

Idén is Népzenész Bál lesz a Fonóban  

Hetedik alkalommal rendezik meg a Népzenész Bált január 21-én a Fonó Budai Zeneházban. Fellép a Bazseva együttes, közreműködik Bede Péter és a Fokos Zenekar.

Nigun: lemezbemutató a Fonóban  

Október 6-án tartja legújabb lemezének bemutatóját a Közép-kelet európai zsidó zenére épülő Nigun zenekar a Fonó Budai Zeneházban. A Live inem Sargfabrik című új album a Fonó kiadásában látott napvilágot.

A legjobb világzenei kiadók között a Fonó  

Többszáz kiadó közül került a Fonó a WOMEX legújabb top label listájának negyedik helyére. A listát minden évben a toplista eredményei alapján állítják össze és jelentik be a világzenei vásár előtt. A Fonó idén Lajkó Félix, a Buda Folk Band és a Cimbaliband legújabb lemezével került a rangos helyre.

Már kapható az új Dresch album  

Kapható a Dresch Quartet Tördelős címmel, a nyár folyamán megjelent legújabb opusa. Az album, amelynek hamarosan digitális terjesztése is megkezdődik, a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg.

MagyarVista Social Club a B32-ben  

A MagyarVista Social Club adott koncertet „A Világ és a Zene” című sorozat részeként a B32-ben március 31-én. A zenekar vendége volt Pál István Szalonna és néhány népzenész társa.

Bartók Bélára emlékeztek  

A 135 évvel ezelőtt született Bartók Bélára emlékeztek a Feneketlen-tónál található, a zeneszerzőt ábrázoló szobornál március 31-én. Az ünnepségen Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda Önkormányzatának képviselői valamint kerületi diákok vettek részt. A magyar- és világzene ikonikus alakja máig fontos üzenetet közvetít – Hoffmann Tamás polgármester szerint.

Hegedűkészítő mesterek a Fonóban  

Hatodik alkalommal rendezik meg a hegedűkészítők szalonját a Fonó Budai Zeneházban február utolsó két hétvégéjén. Az élő zenével, hangszerkiállítással és borozással egybekötött rendezvényen a világszínvonalon alkotó magyar mesterek mutatkoznak be.

Ismét a legrangosabb világzenei toplistán egy Fonó-kiadvány  

Januárban a Buda Folk Band, Fonó gondozásában megjelent Saját gyűjtés című albuma került a World Music Charts (WMCE), a világ legrangosabb világzenei listájába. A zenekar egyből a 13. helyen áll 24 ország 50 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

170 éves a Magyar Honvédség  

A Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulóját ünneplő programsorozat kezdődött Indítását az 1796. február 20-án született Mészáros Lázár első hadügyminiszter előtti tiszteletből időzítették erre az időszakra.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.