Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Antiszemitizmus-ellenes darabbal kezdődött a színházi szezon a B32-ben  

Hitler és egy zsidó könyvárus, Herzl beszélget a B32 Galéria és Kultúrtér színpadán. George Tabori és a Harmadrosta Csoport Mein Kampf (Harcom) című, sötétségbe fúló groteszk komédiáját szeptember 7-én mutatták be a színházi évad nyitányaként. A Kurdi Ferenc által fordított és Szigeti Balázs rendezte darabban Borköles Bence, Jordán Flóra, Kardos Tibor, Tabajdi Anna és Tárkányi Damján játszik. A szereplők az antiszemitizmus kérdéseit feszegetik, illetve arról is beszélgetnek, hogy mitől életveszélyes a szeretet.

Újbuda is beáll az okos városok közé  

Az okos várost – az angol smart city kifejezésből adódóan –, napjainkban egyre nagyobb figyelem övezi egyaránt a gazdasági és technológiai fejlődés szempontjából. Azonban a fogalom sokkal többet jelent a digitális megoldásokat alkalmazó településnél, sokkal inkább a városlakók jóllétére helyezi a hangsúlyt. Újbuda Önkormányzata egy 2019 februári döntését követően részt vesz a digitális technológia elterjedését ösztönző és a fejlesztési irányokat kijelölő munkában.

Pokoli alkonyat a Gellért-hegyen  

A Gellért-hegyen hallgathatta végig a közönség Dante Isteni színjátékának első részét Gyabronka József előadásában. – Dante politikus alkat volt, a mai művészetnek is kötelessége, hogy megmutassa a jelen valóságát – hangsúlyozta lapunknak a színész.

Kelenföldi Városközpont: stopot rendelt el Újbuda  

Zajgátló övezet lehet a Budaörsi Repülőtér környékén, változtatási tilalom a Kelenföldi Városközpontra, az önkormányzat állja az ebédpénz drágulását – ezekről is döntés született a képviselő-testület szeptember 2-i rendkívüli ülésén.

Aszfalt helyett zöldfelület  

Három olyan helyszínen kezdődött meg a kerületben a zöldfelület-rehabilitáció, ahol régi, rossz, funkció nélküli burkolt felületek vannak. Ezeket elbontják, helyükön csak a közlekedési útvonalakat építik ki vízáteresztő burkolattal, a többi részen pedig zöldterületet alakítanak ki vegyes növénykiültetéssel, virágokkal, cserjékkel, néhány paddal. Az első ütemben a Tétényi út–Andor utca sarkán, a Fehérvári út–Mezőkövesd utca sarkához közeli területen, illetve az Albert utca–Csurgói út sarkánál bontják fel az aszfaltot és zöldítik be a tereket. Újbuda Önkormányzata az idei három helyszín után jövőre újabbakkal folytatja a programot.

Megújult a Törcsvár ovi  

Átadták a Törcsvár utcai óvoda régi épületének nyáron felújított belső tereit. A négy csoportszobában kicserélték a burkolatokat, a berendezéseket és a bútorokat. Az óvodában évek óta zajló fejlesztéseknek hála az elmúlt években új épületrésszel, tornateremmel, sószobával és számos új helyiséggel bővült a kerület egyik legszebb ovija.

Elvették a kerületek utolsó eszközét  

Egy friss kormányrendelet az önkormányzatok településképi véleményezési jogát az Országos Építészeti Tervtanács hatáskörébe helyezte át. Az építéshatósági jogkör megvonása után már csak ez a jog maradt az önkormányzatok kezében, amely korlátozott mértékben ugyan, de lehetőséget adott arra, hogy egy település nemet mondjon egy beruházásra. Az új rendelet értelmében a kerületeknek nem maradt beleszólásuk abba, hogy mi épüljön a területükön.

Buborékokra céloz az idei ARC  

Világ buborékjai, egyesüljetek! – ezzel a szlogennel hirdették meg a 22. ARC közérzeti plakátpályázatot, amelyre több mint nyolcszáz alkotó nevezett társadalmi problémákra és világjelenségekre reflektáló művekkel. Az ARC kiállításának harmadik esztendje ad otthont a Bikás park, az idein megjelentek az év olyan témái is, mint az ukrajnai háború, a rezsiemelés, a pedagógusok helyzete vagy az aszály.

Kelenföldön folytatódott a fővárosi köztisztasági akció  

A BKM - Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divízió, valamint a BKV Zrt. és a MÁV munkatársai szeptember 7-én, szerda éjszaka, majd szeptember 8-án, csütörtök reggel kézi és gépi erővel megtisztították az Etele teret, a kelenföldi villamosmegállókat, a környéken lévő buszvégállomásokat, továbbá a vasúti és metróaluljárót.

Bartók-negyed 2030  

A tavaszi fórumokat, megbeszéléseket követően a közelmúltban elkészült a Bartók-negyed fejlesztési és menedzsment akciótervének egyeztetési tervezete.

37. Wizz Air Budapest Félmaraton  

2022. szeptember 11-én rendezik a 37. Wizz Air Budapest Félmaratont. A rendezvény miatt több helyen várható forgalomkorlátozás a hétvégén.

A kutyáknak és macskáknak is családban a helyük  

Együttműködési megállapodást kötött Újbuda Önkormányzata a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) lllatos úti ebtelepével. Utóbbi mostantól a XI. kerületben kóborló állatok befogásáról, ellátásáról, hazajuttatásáról vagy örökbe adásáról is gondoskodik.

Képviselő-testületi döntések  

Az újbudai önkormányzat átvállalja a helyi közétkeztetés többletköltségeit; változtatási tilalom a kelenföldi városközpont területén; könnyebb lesz helyi népszavazást tartani.

Máig élő ipari emlékek  

Fotó: Fortepan

A Gamma, a BHG, az erőmű – sok újbudai őslakosnak egy élet munkahelyét jelentik, mások esetleg azt sem tudják, milyen nagy szerepet játszottak ezek a vállalatok a főváros gazdaságtörténetében. Országos jelentőségű társuk volt egy legelőből lett nemzetközi repülőtér és egy békésen sugárzó atomreaktor is.

A színház a szerelmem, minden más csak a szeretőm  

A Deszkavízió kulturális internetes lap különdíját nyerte el idén Balázs Andrea a Karinthy Színház Fat Pig – Kövér disznó – című előadásában nyújtott alakításáért. A darab a női szépségideállal kapcsolatos ellenérzéseket mutatja be.

Mindig jó érzés ide lejönni  

Augusztusban ünnepelte 90. születésnapját Dávid Géza mesteredző, a Lágymányosi Spari, Vízisport, Diáksport és Szabadidő Egyesület alapítója. A Budafokon élő,
de 37 esztendeje a XI. kerületben működő kajak-kenu mesterrel az évforduló alkalmával beszélgettünk.

Új dísz- és pihenőkert épül a Harcos téren  

A Harcos tér felújítása során elbontják a már nem használt, régi, rossz állapotú elemeket, mint például a kerítés, a homokozó, illetve a virágágyások megmaradt szegélyei, az elgyomosodott gyöngykavics burkolat.

Nem kell temetni a gázfűtésű ingatlanokat  

– A rezsiemelés alaposan átformálja az ingatlanpiacot, de ez nem jelent egyet azzal, hogy a gázfűtésű házak és lakások teljesen elértéktelenednek – mondta el lapunknak Balogh László. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az árak tovább fognak szárnyalni, a panelok viszik a prímet.

Nagyobb rezsi, még több segítség  

Durván az idei összeg kétharmadával, több mint 1,25 milliárd forinttal emelkedik jövőre a XI. kerület által az állami költségvetésbe befizetendő, úgynevezett szolidaritási hozzájárulás, és meghaladja majd a 3,1 milliárd forintot. (A hozzájárulást az adott önkormányzat egy lakosra jutó iparűzési adóerő-képessége alapján vetik ki.)

Megszépült a Baranyai udvar  

A Baranyai utcai lakótelepen lévő öt belső udvar közül elsőként az Erőmű utca–Baranyai utca–Szerémi sor–Hamzsabégi út által határolt területet újította fel az önkormányzat.

Oldalak