Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. csütörtök, Gergely

Lakossági fórumot tartottak Őrmezőn a parkolásról  
 

Lakossági fórumot tartottak Őrmezőn a parkolásról

Lakossági fórumot rendeztek Őrmezőn, melyen elsősorban a 4-es metró elindulásával összefüggő közlekedési kérdésekről esett szó. A találkozón a felszíni közlekedési átszervezések is szóba kerültek, a legtöbb vita pedig Őrmező fizetős parkolási övezetté alakítása körül volt.

Biztonságban két keréken  
 

Biztonságban két keréken
Biciklisek, vad és szelíd motorosok egyaránt részt vettek a Biztonságban két keréken program éves sajtótájékoztatóján. A Neszmélyi úti Harley Davidson bázison megrendezett interaktív program minden tavaszi motoros szezon kezdetén arra hívja fel a kerekezők figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek a szabályok betartására és egymás épségére.

Hungarikumok Napja volt Gazdagréten  
 

Hungarikumok Napja volt Gazdagréten

Újbudán először rendezték meg a Hungarikumok Napját, az eseménynek Gazdagrét adott otthont a hétvégén. A Frankhegy és a Torbágy utca közti parkban olyan kiváló magyar termékeket bemutattak mint például a csabai kolbász, a szatmári szilvapálinka vagy a szekszárdi bor, a rendezvény színes forgatagában pedig hagyományőrző együttesekkel, gyermekprogramokkal is találkozhatott a közönség.

Átadták az új metróvonalat  
 

Átadták az új metróvonalat
Átadták a kelenföldi vasútállomást és a Keleti pályaudvart összekötő 4-es metrót. A vonalat déltől már az utasok is használhatják, vasárnap üzemzárásig ingyenesen.

OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa a Nyékiben  

OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa a Nyékiben

Hétvégén a Nyékiben fogadja az OSC Újbuda az ország egyik legjobb vízilabda csapatát. Az OSC Újbuda-Szolnoki Dózsa mérkőzésre szombat este 7 órakor kerül sor.

Kerek évfordulót ünnepel Gazdagrét  

Kerek évfordulót ünnepel Gazdagrét

Harminc éve, 1984. március 21-én adták át az első lakást a Gazdagréti lakótelepen. A városrész népszerűsítésében az 1987-ben indult teleregény, a Szomszédok is segített. Akkor az egy lépcsőházban élő „családok” (Vágási, Mágenheim, Takács stb.) mindennapjain keresztül ismerkedhetett az ország a környékkel.

Óraátállítás vasárnap  

Óraátállítás vasárnap

Március 30-án, vasárnap hajnalban 2 óráról 3-ra állítjuk óráinkat. Magyarországon március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás. A több évtizede bevezetett gyakorlattal hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg évente.

Keleti alapszakasz győztes a MAFC  
 

Mintegy háromszáz néző látogatott ki a kosárlabda örökrangadójára, a MAFC – Bp. Honvéd mérkőzésre. A másodosztály alapszakaszának zárófordulójában a nézők remek hangulatot varázsoltak a Gabányi László Sportcsarnokba, a MAFC pedig meg is hálálta a szurkolást, míg a vendégek elaludták a rajtot.

Osztálykirándulást támogatnak a Mesedoktorok  

Osztálykirándulást támogatnak a Mesedoktorok

Jótékony versenyt hirdetnek iskolások és ovisok között a Mesedoktorok. A Mátrix Közhasznú Alapítvány Gyógyító Mesedoktorok mozgalma úgymond adakozó versenyre hívja a jelentkezőket, akiknek mesekönyveket kell összegyűjteniük egészségügyi intézmények gyermekosztályai számára. A legtöbbet adományozó iskolai csapat osztálykirándulását az alapítvány fedezi.

Dzsúdóakadémia épül Gazdagréten  
 

Dzsúdóakadémia épül Gazdagréten
Ünnepélyes keretek között tették le a Budai Judo Akadémia alapkövét Gazdagréten. A hazai judo sport budai regionális központja a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola területén, részben annak tetején épül. Tervek szerint a cselgáncs bázison - ahol várhatóan sztársportolók edzik majd a fiatal reménységeket - már idén elkezdődhet a munka.

Indul a NAV tavaszi ellenőrzéssorozata Budapesten  

Indul a NAV tavaszi ellenőrzéssorozata Budapesten

Az évszakra jellemző kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységekre fókuszál a Nemzeti Adó- és vámhivatal a tavaszi ellenőrzéseknél. Húsvéthoz közeledve a revizorok nemcsak üzletekben, vendéglátóhelyeken és piacokon vizsgálják a szabályok betartását, hanem a virtuális kereskedelmet is ellenőrzik. Számítani kell a munkaidőn túli, illetve hétvégi ellenőrzésekre is.

Sok család tervez lakásfelújítást  

Sok család tervez lakásfelújítást

Tízből hét család felújítaná, korszerűsítené otthonát a következő öt évben – derül ki az OTP Lakástakarék felmérésből. Többségük konyha és fürdőszoba felújítással, valamint energetikai korszerűsítéssel, vagy lakásbővítéssel tenné komfortosabbá lakhelyét. A cég szerint már napi két kávé árának megtakarításával is milliós nagyságrendű összeget lehet megspórolni ilyen időtávon, erre a célra.

Comenius találkozó volt a Bárdosban  
 

Comenius találkozó volt a Bárdosban
Újbuda testvérvárosából, Ruszéból és más európai városokból érkeztek diákok a kerületbe a Comenius program olvasást népszerűsítő munkatervének keretében. A diákokat a Bárdos Lajos Általános Iskola látta vendégül. A projekt célja, hogy megszerettesse a gyerekekkel az olvasást, megtanítsa őket a szövegértelmezésre és javítson olvasási szokásaikon.

Rendőrségi iroda nyílt Őrmezőn  
 

Rendőrségi iroda nyílt Őrmezőn

Újabb rendőrségi Körzeti Megbízotti Irodát nyitott az önkormányzat, ezúttal a Cirmos utca 8. szám alatt. Az egykori irodák újranyitásával a kerületi kapitányság állandó rendőri jelenlétet biztosít a városrészek lakóövezeteiben. Az új rendőrbázis Kelenvölgyet és Őrmezőt is felügyeli.

Mennyire dobja meg a lakásárakat a 4-es metró?  

Mennyire dobja meg a lakásárakat a 4-es metró?

Pénteken adják át Budapest legújabb, négyes metróvonalát. Az Otthon Centrum (OC) szerint a beruházás ugyan általában tompította a megállók környékén az ingatlanárak csökkenését, de árnövekedés egyelőre nem tapasztalható – írja a Napi.hu.

Újbuda-Központhoz kerül a Bocskai úti buszmegálló  

Újbuda-Központhoz kerül a Bocskai úti buszmegálló

A távolsági buszközlekedést is érinti a 4-es metró átadása. A jelenleg Budapest, Bocskai úti megállóhely a jövőben megszűnik, helyette Újbuda-Központ megállónál lehet felszállni a Volánbusz járataira.

Péntektől metróval is elérhető Őrmező  

Péntektől metróval is elérhető Őrmező
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester pénteken közösen adja át a 4-es metrót, amelyet az utasok vasárnap üzemzárásig ingyen vehetnek majd igénybe.

Nemzetközi Curling verseny Kamaraerdőn  

Nemzetközi Curling verseny Kamaraerdőn

A hétvégén rendezték meg a Nemzetközi Curling Vegyes-páros Kupát az ország egyetlen hivatalos curling csarnokában Kamaraerdőn. Bizonyára kevesen gondolnák, hogy a jeges sportágban Magyarország a világ 10 legjobb nemzete között van. A világ élmezőnyét felvonultató bajnokságon a magyar páros is jól szerepelt.

Újabb Európai uniós idősügyi projektet nyert el a kerület  

Újabb Európai uniós idősügyi projektet nyert el a kerület
Idősügyi Konferenciát rendezett Újbuda Önkormányzata, amelynek alkalmával hat ország partnerönkormányzataival írt alá együttműködési nyilatkozatot. Tavaly az Európa a Polgárokért uniós pályázaton Újbuda az „Aktív időskor a településen és az időskorúak kreativitása” projekttel 17 ezer euro támogatást nyert el, így az együttműködés keretében a partnerek bemutathatják egymásnak saját sikeres idősügyi gyakorlataikat ezúttal a művészeti programokon keresztül is.

Terjeszkedik az Újbudán működő Parafix  

Terjeszkedik az Újbudán működő Parafix
A Vegyész utcában működő Parafix Hungária Kft. nemrég megvásárolta telephelyét és jelentősebb bővítést is végrehajtott üzemében. A vételár mintegy 2 millió forint volt - mondta lapunknak a társaság igazgatója. Az angol anyavállalat Európa egyik legnagyobb ragasztás technikai megoldásokat kínáló cége, amely egyebek mellett a mobiltelefonok apró alkatrészeinek rögzítéséhez gyárt ragasztócsíkot. Az avatóünnepségen résztvevő foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a jövőben a termelő szférát kell erősíteni.

Závodi Gábor ötven hanggal ünnepel  

Závodi Gábor ötven hanggal ünnepel

Závodi Gábor, hazánk egyik legsikeresebb billentyűse, zeneszerzője, dalszövegírója. Újbudán született és itt töltötte iskoláséveit. Idén áprilisban pedig ötvenedik születésnapját ünnepli a XI. kerületben.

Konferencia az elhízásról  
 

Az elhízásról tartott kongresszust a MOMOT, vagyis a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság. A Szent Imre Kórház Főigazgatója által alapított szervezet azért dolgozik, hogy megoldásokat találjon az egyre többeket érintő kóros elhízásra. A konferencián a legfrissebb tudományos eredményeket ismertették a fogyás orvosi módszereiről és átadták az Egészséges Életért díjakat is.

Oldalak