Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

170 éves a Magyar Honvédség

Újbuda   |   2018, február 21 - 15:19
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulóját ünneplő programsorozat kezdődött Indítását az 1796. február 20-án született Mészáros Lázár első hadügyminiszter előtti tiszteletből időzítették erre az időszakra.

Mészáros Lázár - akit 1848. április 7-én neveztek ki miniszterré - augusztus 16-án a magyar nemzet szervezéséről azt mondta: "amit lehet, azt meg kell tartani a régi katonai rendszerből, de a Magyar Hadsereg megszervezéséhez idő kell. - Mészáros Lázárnak a történelmi események miatt nem volt sok ideje - jegyezte meg Simicskó István honvédelmi miniszter a programsorozat nyitórendezvényén. Kiemelte: nem sok nemzet van, amely olyan rövid idő alatt olyan erőt tudott volna felállítani, mint az első hadügyminiszter irányításával 1848-ban felállított magyar hadsereg, amely a világ akkor egyik legerősebb haderejével, az osztrák haderővel szemben állt helyt. A miniszter szerint a nemzet kialakulásának időszakában a "rendíthetetlen hazaszeretet, hit, szellemiség" adta az erőt ahhoz, hogy akkor sok dicsőséges csatában álltak helyt a magyar katonák.

A rendezvényen kiosztott háttéranyag szerint a modern magyar hadsereg megalakulása 1848 május végére tehető, amikor Batthyány Lajos miniszterelnök utasítására felszereltek tíz reguláris gyalogzászlóaljat, amelyet már a hivatalos iratokban is "honvédségként" emlegettek. A magyar állam ellen irányuló külföldi agresszió fenyegetése és belső nemzetiségi fegyveres mozgalmak veszélye miatt Kossuth Lajos kérésére 1848. július 11-én Pesten az Országgyűlés képviselői 200 ezer újoncot és 42 millió forint azonnali hatályú hadihitelt szavaztak meg, hivatalosan is létrehozva ezzel a nemzet reguláris véderejét, a honvédséget.

MTI/Újbuda