Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A 10. szint - előadás a Szent Imre Gimnáziumban

Újbuda   |   2017, november 29 - 10:52
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ritkán látni olyan színdarabot, ahol a fiatalok önmagukat alakítják, ahol a tizenévesek korosztályuk legnagyobb problémáira hívják fel a figyelmet. A 10. szint éppen ilyen, a beteges játékfüggőséget, és a diákok egymás közötti zaklatását mutatja be, elgondolkodtató, de szórakoztató formában.

A musical zeneszerzője és rendezője Kovácsházi István Liszt-díjas operaénekes, aki az elmúlt fél évben a Szent Imre Gimnázium diákjaival együtt próbálta és alakította előadássá ezt a különleges darabot. A nyár végén igazi castingon, azaz válogatáson vettek részt a diákok, ahol a legtehetségesebbeket választották ki a szerepekre. Kovácsházi Istvánék arra is ügyeltek, hogy két különböző szereposztásban valósítsák meg a zenés játékot, így több diák kaphatott játéklehetőséget, és a főbb szereplők nincsenek jelentős terhelésnek kitéve el az előadások során.

A rendező munkáját profi koreográfus és zenész segítette. A rögtönzött társulat igyekezett egy olyan musicalt létrehozni, amely zenei világában, hangszerelésében is megfelel a fiatalok igényeinek.

Az internetes játékfüggőségről és az internetes zaklatásról szóló 10. szintet négy alkalommal mutatják be a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (1114 Bp. Villányi út 27.) Békefi-termében. Legközelebb november 29-én, december 4-én és 6-án 19 órakor tekinthetik meg az érdeklődők.

D.B.S.