Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A főváros megváltoztatja a parkolási rendeletet

Újbuda   |   2016, március 7 - 13:12
Nyomtatóbarát változatSend by email

A főváros joga megváltoztatni a parkolási rendeletet és meg is fogja tenni - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága hétfőn az MTI megkeresésére reagálva.

A Magyar Nemzet hétfőn írt arról, hogy Tarlós István főpolgármester utasította a közterület-felügyelőket, hogy Budapesten a parkolójegyek utólagos bemutatásának megnyugtató rendezéséig ne bírságolják meg azokat az autósokat, akiknek azért nincs a szélvédőjük mögött jegy, mert éppen megvásárolják azt. A lapnak Tarlós István azt mondta: mindenképpen megnyugtató jogi megoldást szeretne.
Az MTI erre vonatkozó kérdésére a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága azt írta: "A főváros azért módosította a parkolási rendeletet, mert attól tartott, hogy a korlátlan utólagos bemutatással sokan visszaélnek. Tarlós István főpolgármester most úgy fogalmazott: mindenképpen megnyugtató jogi megoldást szeretne, a főváros joga megváltoztatni a parkolási rendeletet és meg is fogja tenni".
Emlékeztettek arra, hogy Tarlós István a legutóbbi sajtótájékoztatóján azt közölte: a fővárosi parkolási rendelet módosítására - amely a parkolójegyek utólagos bemutatásának lehetőségét szünteti meg - a Kúria döntése miatt volt szükség. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a rosszhiszemű autósokkal szemben próbálnak valamilyen megoldást találni, és nem zárta ki, hogy a későbbiekben felülvizsgálhatják a szabályozást - tette hozzá a kommunikációs igazgatóság.

MTI