Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 26. szerda, Ervin

A költészet boldogít és gyönyörködtet

Újbuda   |   2017, április 11 - 15:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Gyerekek és felnőttek szavaltak az őrmezői Költők Parkjában a magyar költészet napja alkalmából. Egyúttal Molnár László alpolgármester, Wendlerné Pirigyi Katalin és Junghausz Rajmund képviselők a környéken egykor élt három költő – Zelk Zoltán, Kormos István és Kálnoky László – szobrát is megkoszorúzták.

József Attila születésnapja a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból hetedszer rendezték meg Őrmezőn is a költészet napját. A színpadon először Molnár László alpolgármester hangsúlyozta, hogy a versek, regények, irodalmi alkotások elsődleges célja az öröm, az olvasók gyönyörködtetése. Az alpolgármester egyúttal olvasásra is buzdította a résztvevőket. A köszöntő szavak után a Tarka Színpad művészei szavaltak, előadásukat jelbeszéd is kiegészítette. A versmaraton keretében először a legkisebbek léptek a pódiumra. A költészet napjára négy óvodából is érkeztek, a gyerekek csoportosan mondtak egy-egy mondókát, mesét, verset. Elsősorban az Őrmezőn élő három költő – Zelk Zoltán, Kálnoky László és Kormos István – műveiből válogattak az óvónők, akik néha súgtak is az óvodásoknak, amikor arra szükség volt.

Molnár László alpolgármester az eseményen virággal köszöntötte Kormos Annát, a költő Kormos István lányát. Molnár László, valamint az önkormányzati képviselők közül Wendlerné Pirigyi Katalin és Junghausz Rajmund gyerekek kíséretében helyezték el a megemlékezés koszorúit a Költők Parkjában Zelk Zoltán, Kormos István és Kálnoky László domborműves portréjánál.

Junghausz Rajmund képviselő érdeklődésünkre elmondta, egyik kedvenc programja az őrmezői költők napja, illetve a versmaraton. A programon gyermekei is rendszeresen fellépnek, ők iskolás társaikkal délután szerepelnek.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újbuda Veled zöldül!  

Újbuda Veled zöldül! szlogennel indította el legújabb környezetvédelmi programját az önkormányzat. Célja, hogy november 11-éig összesen 1111 fát ültessenek el kerületszerte.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.