Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A KÖZÉP a Műcsarnokban

Újbuda   |   2016, október 14 - 14:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

Még egy héting lehet megtekinteni azt a kiállítás a Műcsarnokban, amellyel fennállásának 70-ik évfordulóját ünnepli a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszéke, a KÖZÉP.

A hetven éve alapított Középülettervezési Tanszékre így utalnak az egyetemisták, az építészek ezen a néven emlegetik a magyar építészoktatás meghatározó műhelyét. A KÖZÉP ugyanakkor egy olyan egyensúlyi helyzet keresése is, amely párbeszédet teremthet építész és megbízója, készítője, használója között, illetve attitűd is, amely a művészi, mérnöki és társadalmi szándékok között arányosságra törekszik – olvasható a Műcsarnok weboldalán. A kiállítás ismertetőjében leszögezik, a kiállítás alapvetése, hogy a középületek fogalmát a közös használat, közös emlékezet, közös identitás és közös építés felől értelmezi. Azaz a hangsúlyt arra a viszonyra teszi, ami az ember és az épített környezet között kialakul, így jelezve, hogy az építészet komplex módon szolgálja az életet, ezért közügy.

Fotó: BME

A BME Középülettervezési Tanszékéknek hetven éves fennállását tehát elsődlegesen nem történeti irányból, hanem a jelen felől, tematikusan közelíti meg, és nem csak a szakmához szólóan foglakozik az építészettel. A kiállításon a tanszéken tanító építészek által tervezett, a 2000-es évek után elkészült harminc alkotás ad képet arról, hogy mit és hogyan gondolnak az építészet közösségi szerepéről. Fotókon és maketteken keresztül ismerhetők meg Balázs Mihály, Cságoly Ferenc, Fejérdy Péter, Karácsony Tamás, Kaszás Károly, Klobusovszki Péter, Kemes Balázs, Major György, Marosi Bálint, Radványi György, Schrammel Zoltán, Sugár Péter, Szabó Levente és Vannay Miklós alkotásai. Ismert építészeti fotográfusok mellett a hallgatókból alakult KépKocka Építész Média Kör fényképei is bemutatják a műveket.

A kiállítás október 22-ig látogatható a Műcsarnokban.

Újbuda