Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A nőké a főszerep a Karinthy Szalonban

Újbuda   |   2016, december 14 - 11:23
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ágnes von Uray festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Karinthy Szalonban december 13-án. A „Csupa mai dolog” című tárlat témája a nő, a művész szerint a képeken a „bennünk élő istennők” jelennek meg.

Kizárólag nők szerepelnek az Ágnes von Uray festőművész alkotásait bemutató kiállítás képein a Karinthy Szalonban. Nő Szent Ágnesként, jó pásztorként, sugárzó vagy játékos fiatalként, családtagok, rokonok, barátnők. A válogatás minden darabja klasszikus festészeti eljárással készült, az alakok mitikusak, 17. századbeli holland portrékat idéznek.

A kiállítása címe Schiller és Goethe levelezéséhez kapcsolódik. A művész szerint a képek így nem vesztik aktualitásukat, ahogy a költő versében megfogalmazottak is igazak akár több száz év elteltével is. „Számomra ez azt jelenti, hogy bár a hagyomány nagyon fontos, közben a mában is kell élni. Minden kornak vannak negatívumai és pozitívumai. Én a pozitívumban hiszek, és úgy érzem, azt kell erősíteni. Tudni kell rácsodálkozni az apró hétköznapi dolgokra – olvashatók a művész szavai a Pont Magazinban.

A kiállításon a portrék mellett helyet kaptak az alkotó kedvenc akvarelljei, a Balatonról készített kisméretű festményei is.

A megnyitón Készman József művészettörténész beszédét Zoltán Melitta olvasta fel, a kiállítás 2017. január 20-ig látogatható, hétköznap 11-18 óráig.
2017. január 18-án 18 órától Oltai Kata művészettörténész beszélget Uray Ágnessel a Karinthy Szalonban.

Újbuda