Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna

Adathalász támadások banki ügyfelek ellen

Újbuda   |   2017, augusztus 8 - 14:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Június óta három nagybank ügyfeleitől próbálták megszerezni bizalmas banki adataikat bűnözők, így feltételezhetően célzott adathalász-támadássorozat zajlik a hazai hitelintézetek fogyasztói ellen. A bankok sohasem kérik el ügyfeleik bizalmas adatait e-mailben, SMS-ben vagy levélben. Az ügyfeleknek célszerű azonnal felvenni a kapcsolatot hitelintézetükkel ilyen kísérletek esetén – javasolja az MNB keddi közleményében.

A nyár folyamán eddig három jelentős hazai bank – jelenlegi vagy korábbi – ügyfeleit érte adathalász-támadás a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) érkezett fogyasztói jelzések és piaci adatok alapján. A támadók a fogyasztók e-mail címein túl – új eszközként – SMS-üzenetekkel is adategyeztetésekre szólítják fel a címzetteket. Ők maguk is éppen arra hivatkoznak, hogy biztonsági réseket akarnak megszüntetni, illetve az ügyfelek személyes adatait és tranzakcióit kívánják megvédeni.

Az adategyeztetést a fogyasztóknak egy, az adott bank honlapjához nagyon hasonló weboldalon kellene elvégezniük, a bűnözők ezeken kérik be netbank azonosítóikat, jelszavaikat és bankszámlaszámukat. Az oldalak szövegeit – szemben egyes korábbi adathalász támadásokkal – ezúttal hibátlan magyarsággal írták, nem fordítóprogrammal készültek. Az adatok begyűjtésén túl a támadók a fogyasztók egy az adott bankok nevével kezdődő „biztonsági” alkalmazás letöltésére is utasítják, valójában azonban az ügyfelek SMS-kódjainak eltérítése érdekében.

A támadás a jelenlegi információk alapján csak bizonyos operációs rendszerű mobiltelefonokat érint. Ügyfélkár eddig nem történt, s az érintett hitelintézetek a lehető leghamarabb tájékoztatták és tájékoztatják – például honlapjaikon – ügyfeleiket a támadásról, illetve további lépések is történnek.

Mindezek alapján feltételezhető, hogy célzott támadássorozat zajlik egyes magyarországi bankoknál számlát vezető fogyasztók ellen. Nem zárható ki az sem, hogy a következő napokban az adathalászok újabb akciókat indítanak további hitelintézetek ügyfeleinél.

A magyarországi bankok soha semmilyen alkalommal nem kérik el ügyfeleik titkos adatait e-mailben, SMS-ben, vagy postai úton. Célszerű az ilyen típusú üzeneteket haladéktalanul törölni, a kapott e-mail mellékleteket pedig nem szabad megnyitni. A hiteles tájékoztatás, információkérés érdekében az ügyfélnek érdemes minél hamarabb kapcsolatba lépni (például a telefonos ügyfélszolgálatok révén vagy akár személyesen) számlavezető intézményével. Szintén haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot a bankkal akkor is, ha valaki óvatlanul mégis megadta adatait az elkövető bűnözői körnek.

MNB/Újbuda

Címkék: 
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Idén légi és vízi parádé zárja a tisztavatást  

A nemzeti ünnep programjai 8 óra 30 perckor kezdődnek a Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadás mellett, az avatandó tisztek jelenlétében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője után esküt tesznek a honvédtisztjelöltek, majd Áder János államfő ünnepi beszéde hangzik el.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.