Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 13. szerda, Luca, Otília

Árvízvédelmi felkészítés Dél-Budán

Újbuda   |   2016, június 2 - 11:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Árvízvédelmi szakkiképzést tartott a XI., XXI. és XXII. kerületek köteles polgári védelmi szervezetek műszaki és kárfelszámoló egységeinek a Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség május 27-én. Az elméleti oktatás és a gyakorlati képzés egyaránt fegyelmezetten zajlott, a részvevők kiváló együttműködő készségről tettek tanúbizonyságot, hozzáállásuk példaértékű volt.

Pócsik Attila tűzoltó alezredes, a Dél-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője szerint mindhárom kerületet veszélyeztetik a Duna és mellékfolyóinak árvizei, amelyek jelentős károkat okozhatnak a megfelelő időben történő, szakszerű beavatkozás hiányában. Felhívta a figyelmet, hogy az árvizek elleni felkészülést már jóval az árvizek kialakulása előtt kell megkezdeni, amihez a kirendeltség elméleti és gyakorlati hátteret biztosít, hozzájárulva a résztvevők eredményes felkészüléséhez és a védekezéshez.

Czifra Ferenc tűzoltó alezredes, polgári védelmi felügyelő munkavédelmi oktatást tartott a résztvevőknek, majd bemutatta az árvizek kialakulását, jellemzőit, fajtáit, illetve a védekezésben részt vevő szervezeteket és azok feladatainak kapcsolódási pontjait. Ezt követően Szabó Bálint tűzoltó százados, parancsnok-helyettes, valamint Horváth Zsolt Károlyné tűzoltó zászlós és Dósa Péter katasztrófavédelmi megbízottak mutatták be Újbuda, Budafok-Tétény és Csepel fő árvízvédelmi védvonalait, az árvízi kockázati helyszíneket, valamint a 2013. évi dunai árvízi védekezés tapasztalatait. Az előadások során a részvevők árvízvédelmi szempontból is megismerhették saját lakókörnyezetüket.

Puzder Attila nyugalmazott polgári védelmi alezredes az árvizek elleni védekezés lehetőségeiről tartott előadást, részletesen bemutatva a leggyakrabban használt védekezési módszereket, eszközöket.

A szakkiképzés második felében Garaguly István tűzoltó őrnagy, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tanára, a HUNOR hivatásos mentőszervezet parancsnok-helyettese tartott gyakorlati képzést a kirendeltség udvarában a részvevőknek. Ennek során a résztvevők csoportokra osztva – hivatásos tiszt parancsnoksága alatt – mintegy 4 köbméter homokból és több száz homokzsákból építettek nyúlgátat, bordás megtámasztást és ellen-nyomómedencét.

forrás: katasztrofavedelem.hu

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.