Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

BKK: nyár végére Újbudára ér az 1-es villamos sínpárja

Újbuda   |   2014, május 29 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Nyár végére kiépül az 1-es villamos pályája a Rákócz hídon és valósággá válik az 1-es villamos átvezetése Budára. Jelenleg a teljes szakaszon folynak az építési munkálatok, ami miatt a XI. kerületben is több helyen változott a közlekedési rend: az autósoknak sávlezárásokkal, alternatív útvonalakkal kell számolniuk.

Az 1-es villamos vonalának felújítása első ütemben a Bécsi úti végállomástól a Rákóczi híd pesti hídfőig tart, ahonnan a síneket átvezetik - a Dunán keresztül - a Szerémi úton át a Fehérvári útig. Somodi László, a BKK vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta, hogy a 2013 őszén indult vágányfelújítás során kicserélték a Róbert Károly körút - Árpád híd - Vörösvári úti szakasz harmincéves sínpárjait, június közepén indulnak a munkálatok a Hungária és Könyves Kálmán körúton, valamint a Rákóczi híd környékén. Jelenleg is tart a Közvágóhíd megálló átépítése: új, magasabb peron épül, valamint akadálymentesítik a közlekedést. 

Elkezdődtek a Rákóczi híd előkészítő munkálatai is. Mivel a híd burkolata alá eredetileg beépített alátétlemezek korrodálódtak, megbontják, kijavítják és megerősítik a síneket tartó részeket. A pályaszerkezet építése nyár végére befejeződik; kiépül a sínpálya. Az 1-es villamos budai meghosszabbításának Szerémi út-Hengermalom úti szakaszán már megkezdődtek a közműáthelyezési és elektromos munkálatok, és a zajvédő falat is újraépítik. Ezzel egyidőben fektetik a sínpályát, és építik a megállókat. 

A pályahosszabbítás munkái miatt a BKK lezárta a XI. kerületi Hengermalom utat a Szerémi út és a Fehérvári út között. Ezért az Etele útról csak a Fehérvári útra, az ellenkező irányból érkezők pedig csak a Szerémi útra kanyarodhatnak. Egyirányú lett a Prielle Kornélia utca Nándorfejérvári út és Szerémi út közötti szakasza a Szerémi út irányába. 

A Hengermalom út lezárása a nyár végéig érvényben marad, a célforgalom és a 103-as busz számára azonban átjárható lesz. A Rákóczi hídon - az építkezés teljes ideje alatt - 2x2 sávon biztosítják a közlekedést, a Szerémi úton pedig a nyár végén átmenetileg 2x1 sávra szűkül a forgalom. Az arra közlekedőknek inkább a Budafoki utat javasolja a BKK. 

Jelentős változást hoz a budai közlekedésben június 10-e, amikortól csak Óbudán közlekedik az 1-es villamos; az Árpád hídtól a Rákóczi híd pesti hídfőjéig pedig pótló buszok szállítják majd az utasokat. Június 2-tól kettévágják a 41-es 47-es, 48-as, és 18-as villamosok vonalát, amelyek két hónapig a Mérnök utcai ideiglenes végállomásig közlekednek. Ott az utasoknak át kell majd sétálni a közeli megállóig, ahonnan folytathatják útjukat. Az átszállásos villamosközlekedés kellemetlenségeinek kompenzálására a BKK sűríti a 14-es buszjáratot.

T.D. - ÚjbudaTV