Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Bölcsődék Napja: példát mutatunk

Újbuda   |   2018, április 20 - 13:13
Nyomtatóbarát változatSend by email

Országosan is példaértékű tevékenységet folytatnak a nevelők és gondozók az újbudai bölcsődékben – hangzott el a Bölcsődék Napja rendezvényen.

A Bölcsődék Napját 2010 óta április 21-én (vagy az azt megelőző pénteken) tartják meg, miután a Pesti Első Bölcsődei Egylet által létrehozott ilyen intézmény 1852. április 21-én nyitotta meg kapuit. – Újbudán ma is minden szülő nyugodt szívvel veheti igénybe a bölcsődéket, hiszen a magas színvonalú nevelői tevékenység folyamatosan fejlődik a kerületben. Egyre több a felsőfokú végzettségű bölcsődei dolgozó, 2016 óta pedig a kisgyermekek nevelői is bekerülhetnek a pedagógus életpályamodellbe – emelte ki Molnár László alpolgármester a Bölcsődék Napja rendezvényen a B32 Galéria és Kultúrtérben. – A szakmai továbbképzéseken előszeretettel vesznek részt a pedagógusok, nevelők és gondozók, Újbudán hat intézményvezető maga is tart ilyeneket – tette hozzá.

Az országosan példaértékű tevékenység bizonyítéka, hogy újabb öt évre, 2023. március 31-éig meghosszabbították az Egyesített Bölcsődei Intézmények bázisintézmény státusát. (Az egyebek között módszertani területen illetékes bázisintézményekből nyolc működik Magyarországon, a fővárosban az újbudai mellett a kőbányai számít ilyennek.)

Mintaként szolgálhat az egész országnak a kerületi környezettudatos nevelés is. – Az újbudai bölcsődék elkötelezetten vállalták a zöld szemléletmód elmélyítését a dolgozók és rajtuk keresztül a kicsik, valamint családjaik körében – mondta az alpolgármester.

A bölcsődei környezeti nevelési program részeként 2017 őszén a szakdolgozók részére meseíró és játékkészítő pályázatot hirdettek meg. A meseíró pályázatra kilenc mű érkezett, a díjakat a Bölcsődék Napján adták át. Az első helyezett a Pöttöm mese lett a Pöttöm Bölcsődéből, a második a Mesevár Bölcsődéből – Murvai-Czakó Eszter tollából – a Sas-hegy meséi. A különdíjat a Dúdoló Bölcsődéből Nagy Andrea vihette haza A néma kiskacsa című történetért.

A játékkészítő pályázatra húsz munkával neveztek be, a játékok nagy része természetes, újrahasznosított vagy újrafeldolgozott anyagokból készült, és a gyermekek kreativitásának fejlődését segíti elő. A dobogós helyeket a Szobai érzékelő ösvény (Bóbita Bölcsőde irodai dolgozói), a Tapintós könyv (Kolozsvári Katalin – Mesevár Bölcsőde) és a Napocska (Sajtos Otília – Dúdoló Bölcsőde) kapták, különdíjas lett az összetett élményt és ismeretet nyújtó Tapizó-matató házikó (Szűcs Anikó – Katica Bölcsőde).

Kiemelkedő munkájáért idén polgármesteri dicséretben részesült Csehné Suga Katalin (Napsugár Bölcsőde, kisgyermeknevelő), Hoffmanné Muzsay Krisztina (Dúdoló Bölcsőde, kisgyermeknevelő), Varga Éva (Egyesített Bölcsődei Intézmények, bölcsődetitkár), Gurlichné Vízaknai Márta és Illés Henrietta (Bóbita Bölcsőde, SNI-s gyermekekkel foglalkozó kisgyermeknevelők) és Vesztegné Kara Ilona (Mogyoróskert Bölcsőde, technikai alkalmazott).

(T. K.)