Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Családi Egészségnapot tartottak a Szent Kristófban

Újbuda   |   2017, április 9 - 16:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több éves hagyománya van a Szent Kristóf Szakrendelő tavaszi Családi Egészségnapjának. Idén április 8-ára esett a prevenciós rendezvény, amikor is összesen 120 orvos és asszisztens várta szűrővizsgálatokkal az újbudaiakat. A rendezvényt a kerület országgyűlési képviselői, Simicskó István és Szabolcs Attila, valamint Hoffmann Tamás polgármester nyitották meg.

Simicskó István a prevenció fontosságát hangsúlyozta megnyitó beszédében. Kiemelte az egészségmegőrzést, mivel mindenki érdeke, hogy nem gyógyítani kell a betegséget, hanem megelőzni a bajt, amire a kerület nagy hangsúlyt is fektet. Simicskó István az egészségügy helyzetéről és a tervekről is beszélt a hallgatóságnak. Büszke arra, hogy a budapesti szuperkórházak közül az egyik a Honvéd kórházban, a másik Újbuda területén valósulhat meg. Előbbinek honvédelmi miniszterként, utóbbinak helyi országgyűlési képviselőként örül. Tervek szerint a kerület Dobogó nevű városrészében egy 1058 ágyas modern tömbkórházat húznának fel. Ide költöztetnék a Kútvölgyi úti klinikai tömb összes osztályát, a két gyermekklinikát a Tűzoltó illetve Bókay utcából, az egyik női klinikát, valamint a nagy traumatológiát és az idegsebészetet a Szent János Kórházból. Simicskó István úgy látja, a térségben működő egészségügyi intézmények mellett nemcsak a szuperkórház megvalósítása, hanem a Sportkórház átköltözése is segítséget jelent majd a szakellátásban. A kormány döntése értelmében ugyanis az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) három éven belül a Karolina úton folytatja működését.

Hoffmann Tamás polgármester is az egészségügyi fejlesztésekről beszélt. Szerinte a már említett területeken túl nagy előrelépést jelent majd a kerület gyermek szakellátásában a Gyermek Egészségügyi Centrum elindítása. A projekten folyamatosan dolgoznak a szakemberek, ennek köszönhetően már idén több szakrendelés ideje kibővül, és új rendelések is indulnak. A szakellátások köre gyermek tüdőgyógyászattal, gyermek gyógytornával, gyermek urológiával és gyermek gasztorenterológiával bővül 2017-ben.

Szabolcs Attila Újbuda példaértékű egészségügyi ellátórendszerére hívta fel a figyelmet. Az országgyűlési képviselő szerint a helyi lakosok kivételesen jó helyzetben vannak, hiszen a magas fokú szakmai munka mellett a berendezésekről, a fejlesztésekről és a megfelelő munkakörülményekről is kellőképpen gondoskodik az önkormányzat.

Kóti Tamás a szakrendelő igazgatója elmondta, az intézményt műszakilag és szakmailag is folyamatosan fejlesztik, ennek eredménye az a magas színvonalú gyógyító munka, amelyet a páciensek is tapasztalhatnak. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően a szakrendelő az elmúlt években többek között három ultrahangos készülékkel, gyermekfogászati kezelő székekkel, uroflow géppel, fizioterápiás smart lézer készülékkel, valamint egy új, nagy tudású röntgen átvilágító géppel gazdagodott.

A Családi Egészségnap már hagyomány a kerületben, az évek során egyre többen vettek részt rajta, idén is több mint ezer fő érkezett a rendezvényre. A szervezők mindenkire gondoltak: a gyerekek szemészeti, allergia, bőrgyógyászati szűréseken és testalkatfelmérésen vehettek részt, a középkorúakat vércukor-, koleszterin-, illetve vérnyomásméréssel, dohányzásról való leszoktatással, egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó dietetikával és bőrgyógyászati, urológiai, valamint artériás szűrésekkel várták. Az idősek számára szárazszeműség, zöldhályog- és hallásvizsgálatot, valamint csontsűrűségmérést is szerveztek.

A Szent Kristóf Szakrendelőben évente nagyjából 800 ezer orvos-beteg találkozó zajlik, azaz minden kerületi lakos átlag ötször veszi igénybe az intézményben folyó gyógyító munkát.

K. A.