Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Csopaki szőlőműves Újbudáról

Újbuda   |   2018, április 12 - 13:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

2017-ben nyerte el a Borászok Borásza díjat Jásdi István, aki fiatalkorát kerületünkben töltötte, testvére ma is itt él. A csopaki bortermelő élete kész regény – szerencsére meg is írta, ki is adták Mi maradunk! címmel. Az idén megjelent kötet nem az első írása a borásznak. Szerenád a szőlőben című munkájában szőlőbirtoka történetét írta meg, felkutatva elődei históriáját is. Az új könyv Jásdi István népes családjának története. Négy generáció sorsa és két évszázad bontakozik ki, köztük az újbudai esztendők is. A szerző itt élte meg 1956 reményét és borzalmait, egész életét meghatározták ezek az emlékek, amelyeket közösen idéztünk fel az Ibrahim utcában.

Miért érezte fontosnak, hogy megírja családja történetét?

Talán nem is annyira különleges a mi családunk sorsa, hiszen minden magyar család életét megtépázta a huszadik század. Azért írtam meg ezt a regényt, mert úgy éreztem, ennyivel tartozom felmenőimnek, de még fontosabb volt, hogy leszármazottaimnak, unokáimnak és az ő nemzedéküknek szeretném örökül hagyni a túlélésben nagy rutinra szert tett elődök históriáját.

Húsz éve foglalkozik szőlőműveléssel, borászattal, s tavaly pedig önt választották a szakma legjobbjának. Mikor jut ideje az írásra?
Természetesen a téli hónapokban. Olyankor nincs sok feladat a szőlőben. Jól begyújtok a kidőlt szőlőkarókkal a cserépkályhába, fogom a szövegszerkesztőt, és begépelem a gondolataimat. Olyan ember vagyok, aki sok minden iránt érdeklődik, de cseppet sem célom, hogy én legyek a legjobb író a borászok között, ahogy nem akarok a legjobb borász sem lenni az írók között.

Legutóbbi könyvének jelentős része Újbudán játszódik. Mit jelent önnek ez a helyszín?
Szeretek visszatérni életem első színtereire. Két házban is éltem ebben az utcában. Csodás évek voltak. Védve voltunk a külvilágtól, egyben volt a család. Három generációnknak sikerült valamit átmentenie ide a régi polgári világból. Bár egy nagyon vacak rendszer időszaka volt, mi ebből gyermekként nem sokat érzékeltünk. Fiatalok voltunk, boldogok, jártunk focizni a grundra, ettük az óriási zsíros kenyereket. Akkoriban még elég kopár volt ez a környék. Nem voltak árnyékot adó fák, az utcák nem voltak lekövezve, a porban játszottunk, de nagyon szerettünk itt élni.

Jásdi István a Bocskai útra járt általános iskolába, a József Attila Gimnáziumban érettségizett, végül külkereskedő lett. A rendszerváltás után, ötvenévesen döntött úgy, hogy egészen új területre lép, és akkor vásárolta meg Csopakon azt a romokban álló pincét, amelyet még az Erzsébet királynét megkoronázó Ranolder János veszprémi püspök építtetett. Nemcsak a birtokot és a szőlőhegyet hozta helyre, hanem azóta is folyamatosan dolgozik a csopaki bortermelés presztízsének erősítésén. 

(Dabis Balázs Silvius)