Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Egyszerűbb ügyintézés

Újbuda   |   2018, február 14 - 10:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

Január elejétől az e-Papír hitelesített üzenetküldő alkalmazás segítségével az ügyfélkapuval vagy cégkapuval rendelkező állampolgárok, illetve gazdálkodó szervezetek könnyen kapcsolatba léphetnek az önkormányzat számos szervezeti egységével. A szolgáltatás bevezetésében aktívan közreműködött az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft.

Egy 2015-ben hozott törvény értelmében 2018. január 1. óta az országban működő mintegy 1,2 millió szervezet számára kötelező az elektronikus ügyintézés az egymással folytatott kapcsolattartásban – ilyenek többek között az ügyvédi és közjegyzői irodák, valamint az önkormányzatok is –, a természetes személyek pedig januártól belátásuk szerint választhatják több közigazgatási ügyben is ezt a lehetőséget. Aki már rendelkezik ügyfélkapus regisztrációval vagy részleges kódú telefonos azonosítással, az már megteheti ezt, aki még nem, az regisztrálhat az ország összes kormány­ablakánál, okmányirodai ügyfélszolgálatán, a postán, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt ügyfélszolgálatain.

A lehetőség, illetve kötelezettség számos előnnyel jár. Az ügyintézés biztonságosabb, hatékonyabb és környezetbarátabb lesz, kiszámíthatóbbá válik a kapcsolattartás a hivatalokkal. A rendelkezési nyilvántartás tárolja az állandó meghatalmazásokra vonatkozó nyilatkozatokat, azokról hitelesített információt ad, papíralapú irat bemutatása nélkül. Januártól például a születési anyakönyvi kivonat ingyenesen és elektronikusan igényelhető, vagy egy szálláshely-üzemeltetés bejelentése is elintézhető, de akár lakossági bejelentések is megtehetők ily módon.

– Újbuda Önkormányzata eddig is élen járt az e-Hivatal fejlesztésében. Első önkormányzatként csatlakoztunk 2017 decemberében az e-Papír szolgáltatáshoz, de büszkék vagyunk arra is, hogy az országban elsők között lehetett nálunk elektronikus úton intézni a parkolási engedélyeket. Fontos, hogy a kerületi lakosok segítő partnerként tekintsenek az önkormányzatra, és kipróbálhassanak olyan új szolgáltatásokat, amelyek megkönnyítik az életüket – fogalmazott Hoffmann Tamás polgármester. A XI. kerületben az ügyfelek a http://kozigazgatas.ujbuda.hu/ugyintezes oldalon található információkat követve az UJBUDA hivatali kapun keresztül közvetlenül, illetve az e-Papír üzenetküldő alkalmazás segítségével is benyújthatják kérelmeiket szabad szöveges formában vagy a honlapon megjelölt formanyomtatvány csatolásával. Utána már automatikus a beadvány iktatása, illetve továbbítása az illetékes ügyintézőhöz, a válasz pedig szintén elektronikusan érkezik a kérelmező ügyfél- vagy cégkapujára. A tértivevény a beküldő tárhelyére kerül. Könnyebbség továbbá a lakosságnak és a szervezeteknek, hogy csak egy „kapuval” kell kapcsolatban állniuk.

A szolgáltatás kialakítását az önkormányzat munkatársaival az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. koordinálta, amely részt vesz az önkormányzat irányítása és fenntartása alatt álló intézmények, köztük például óvodák, szociális szolgáltatók hivatali kapuinak kialakításában is. – Munkatársaink szakértő kérdéseikkel nagyban hozzájárultak az országosan működő, a kormányzat által ingyenesen biztosított elektronikai modulok kidolgozásához is – számolt be Janurik Lajos, a Smart 11 ügyvezetője.

(Újbuda)

Kapcsolódó tartalmak: