Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Életműdíjat kapott Dr. Pados Gyula

Újbuda   |   2018, május 4 - 11:40
Nyomtatóbarát változatSend by email

Életműdíjat vett át Dr. Pados Gyula, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás társaság (MOMOT) főtitkára a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház menedzsmentje és a kórház osztályai/profiljai vezetőinek körében április 23-án. Az elismerést „az elhízás tudományterületén szerzett több évtizedes kiemelkedő szakmai munkájáért, a hazai obezitológiai oktatásban elért eredményei, és a MOMOT főtitkáraként tanúsított odaadó, önzetlen tevékenysége” végett kapta. A díjat Dr. Berdos J. Róbert, a Szent Imre  Kórház főigazgatója, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás társaság (MOMOT) elnöke adományozta.

Dr. Pados Gyula tudományos munkájában számos esetben ért el egyedülálló teljesítményt; alapító elnöke az 1994-ben megalakult Táplálkozási Fórumnak, emellett szintén alapító elnöke a 2002-ben létrehozott Metabolizmus szakfolyóiratnak, amely a Magyar Atherosclerosis Társaság hivatalos folyóiratának számít. A 2003-as évben kialakította a „kórházi 600 kalóriás VLCD diétát”, illetve az év során megalapította a Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciát is. 2007-ben sikeresen bevezette a „low-carb, high protein diétát”, amellyel több ezer, túlsúllyal küzdő embernek nyújtott segítséget a fogyókúrájában.

Több orvosi tudományos társaság vezető tisztségviselői pozícióját tölti be; a Magyar Atherosclerosis Társaság alelnöke, emellett a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) főtitkára, és a Táplálkozási Fórum elnöke, illetve a Tudatos Fogyás Fórumának vezetője, valamint a Magyar Belgyógyász és Magyar Hypertonia Társaság, és a Magyar Táplálkozástudományi Társaság vezetőségi tagja. Az Akadémiai Táplálkozástudományi Munkabizottságnak, valamint Népegészségügyi Program Cardiovascularis és a Táplálkozási munkabizottságának is tagja. Számos orvosi-szakmai lap, Szerkesztő bizottságának életében is részt vesz.

Szakmai életpályája során, több társasági, illetve szakmai kitüntetést vehetett át, többek között a Sós József-díjat, és a Markusovszky-díjat, valamint a „Kiváló Orvos” cím tulajdonosa is. Kitüntették a Magyar Elhízástudományi Társaság Életmű díjával, emellett 2006-ban elnyerte a Semmelweis díjat is. A 2013-as évben, az „Egészséges Életért” MOMOT díjjal jutalmazták.

Dr. Pados Gyula, lipidológus és obezitológus képesítéssel is rendelkezik, jelenleg a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház Anyagcsere Központjában szaktanácsadó főorvosként közreműködik az osztály és a Lipid Ambulancia mindennapi munkájában.

Fotó: facebook.com