Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Elszállították a Rákóczi-hídhoz közel talált bombát

Újbuda   |   2016, november 23 - 14:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

Elszállították a Duna medrében, a Rákóczi-híd és Déli összekötő vasúti híd közelében két hete talált világháborús bombát szerda késő délután. Feloldották a folyami zárást is.

A Magyar Honvédség tűzszerész ezredének parancsnokhelyettese Kürti Dezső elmondta: az 500 kilogramm tömegű, GP-1000-es típusú amerikai bomba gyújtószerkezetét kiszerelték, a robbanótestet a honvédség központi gyűjtőhelyére viszik és később megsemmisítik. A folyón is feloldották a zárást.
A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán közölte: megnyitották a korábban lezárt Rákóczi hidat, a budai alsó rakpartot a Rákóczi híd és a Petőfi híd között, a Pázmány Péter sétányt, a Dombóvári utat és a Művészetek Palotája körüli kisebb forgalmú utakat. Az 1-es villamos és a csepeli, H7-es HÉV ismét a teljes vonalon közlekedik.
A MÁV honlapján azt írta: újra elindulhatott a vonatforgalom Ferencváros és Kelenföld között.
A bombát először november 9-én próbálták meg kiemelni a vízből, akkor azonban a nagy sodrás, a megerősödött szél miatt nem tudtak olyan fix pontot rögzíteni, ahonnan a búvárok merülhettek volna, ezért felfüggesztették az intézkedést.

MTI