Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Érdemes a lakáscafeteriát választani

Újbuda   |   2017, január 18 - 11:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakásvásárlását. Az akár havi 83 ezer forintra rúgó juttatás cafeteria elemként is választható – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Több mint 650 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria, a munkáltató ugyanis ötévente legfeljebb ötmillió forintot juttathat adómentesen – a fizetésén kívül – a dolgozójának azért, hogy törlessze lakáshitelét – hívja fel a figyelmet a nemzetgazdasági tárca.

Az adómentes támogatást a lakáshitel törlesztése mellett új vagy használt lakás vásárlására, építésére is fel lehet használni. A támogatást a meglévő lakásukat, házukat korszerűsítő, akadálymentesítő és legalább egy lakószobával bővítő munkavállalók is igénybevehetik. A juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál.

Az év elején dönthetik el a munkavállalók, hogy milyen cafetéria elemeket választanak. Az érintetteknek érdemes megfontolni a lakáscafeteria megjelölését, hiszen a lakáshitel törlesztése, lakásvásárlás támogatása adómentes juttatás, amely gyakorlatban azt jelenti, hogy semmilyen közterhet nem kell fizetni utána.

Az adóhivatalhoz beérkezett adatok szerint 2015-ben a vállalkozások mintegy 12 milliárd forintnyi lakáscafeteriával támogattak majd 28 ezer munkavállalót.

Újbuda