Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Felvételi: van még pár nap a dokumentumok pótlására

Újbuda   |   2016, július 8 - 09:32
Nyomtatóbarát változatSend by email

Legkésőbb július 12-éig van lehetőségük a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezőknek arra, hogy benyújtsák még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét - közölte az Oktatási Hivatal.

A közlemény szerint a jelentkezők a pontszámításhoz szükséges (és a jelentkezéskor még nem csatolt) dokumentumokat a www.felvi.hu honlapon elérhető E-felvételi Dokumentumok menüpontban tudják feltölteni, és ugyanott követhetik nyomon a jelentkezéssel kapcsolatos dokumentumok elbírálását is.
Ha a feltöltés sikeres volt, a fájl megjelenik a Jelentkezésekhez csatolt dokumentumok táblázatban - tették hozzá.
Függetlenül a jelentkezési helyek számától, elegendő mindent egy példányban beszkennelni és feltölteni, arra azonban figyelni kell, hogy a dokumentum jól olvasható legyen és tartalmazza a jelentkező személyes adatait. Az egyes dokumentumok feldolgozottsági állapota az E-felvételi Dokumentumok oldalán nézhető meg - írták.
Közölték azt is, hogy a felvételizőknek egyetlen alkalommal van lehetőségük módosítani a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjén, és ezt szintén július 12-éig tehetik meg. Az E-felvételi felületén a Sorrendmódosítás menüpontban rendezhetők át a korábban megadott képzések.
A dokumentumpótlás és a sorrendmódosítás mellett szintén július 12. a személyes adatok módosításának határideje.
A jelentkezési adatait - személyes adatok, megjelölt képzések - minden felvételiző megtalálja az egyes menüpontokon kívül összesítve, nyomtatható formában is az E-felvételi Hivatalos iratok menüpontjában, a "jelentkezői státuszlapot" megnyitva.
Ha valakinek valamilyen személyes adata a jelentkezési határidő után változott meg (például költözés miatt a lakcím vagy házasság miatt a név), ezek is módosíthatók a rendszerben, a "személyes adatok" menüpontban - fűzték hozzá.

MTI