Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Humorral nevelni, szeretettel oktatni

Újbuda   |   2016, december 1 - 09:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hogyan lehet elérni, hogy a gyerekek reggelente ne kötelességből menjenek iskolába, hanem várakozással telve nézzenek mindennapjaik elébe? Erre keresték a választ a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott köznevelési konferencia résztvevői.

A pedagógusok régóta keresik a választ arra, hogyan involválható a szeretet és a humor az oktatásban. Minden gyermekcsoportnak más csal mosolyt az arcára, más módszerekkel lehet őket szorgalomra, fegyelmezett, ám mégis vidám tanulásra ösztönözni. A szakértők abban korábban is egyet értettek, hogy másképp motiválhatók az óvodások, valamint a kis- és középiskolások - mondta Kolozsváry Judit szakpszichológus.

A jó tanár legalább ötször annyit dicsér, mint amennyit szid, kifogyhatatlan a szeretethálózat építésében, egysége az állandóság és a változás, olyan új világot nyit emberségben és tudásban, amelyet a diák soha el nem felejt. A jó tanár elfogadta saját magát, egész életével tanít és nevel, nem él elzártan tanítványaitól. A jó tanár szemléletet ad, az ismeretek összefüggéseit, az ismerethálózat felépítését mutatja meg. Koherens, integráns és hiteles értékmintát jelent, nyitott és a diákkal együtt tanul. Érzéke van a különlegesre, mindenben a jót, a pozitívat, az értéket keresi.

Mindenkinek, így konferencián a pedagógusokat köszöntő Hoffmann Tamás polgármesternek is vannak történetei arról, hogy kiktől szeretett és tudott vidáman tanulni. A jó pedagógus ismérve azonban egy: nagy a felelőssége a jövő nemzedékének nevelésébe.

T. K.