Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Idén a tereké volt a főszerep a Budapest100-on

Újbuda   |   2018, május 7 - 13:24
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ragyogó időben rendezték meg a Budapest100 urbanisztikai programot május első hétvégéjén, amelynek fókuszába idén a terek álltak. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére 2011-ben létrejött civil városi ünnep célja, hogy évről évre felhívja a budapestiek figyelmét a körülöttük lévő város mindennapi értékeire.

Városszerte, így Újbudán is megnyíltak május első hétvégéjén a nagymúltú házak kapui. Az idei Budapest100 elsősorban a terekre fókuszát, de lakóházak, parkok, egyházi és középületek, piacok, kávézók, múzeum is várták az érdeklődőket. A városi programban 23 téren 45 ház volt látogatható, több mint 150 önkéntes, a lakók és az intézmények közös munkájának köszönhetően. Bemutatták a terek, házak múltját, beavattak a közösségek titkaiba.

Újbudai terek közül idén két helyszínen, a Gárdonyi téren és a Károli Gáspár téren szerveztek programokat. A Bocskai út, Magyari István, valamint Könyves György utcák által határolt területen tértörténeti kiállítással, könyvcsere programmal, akusztikus koncertekkel, térfelfedező játékokkal várták az érdeklődőket, továbbá a Bét Sálom Zsinagógát is megnézhették a látogatók.

A Gárdonyi téri programokat a Hadik, valamint a B32 Galéria és Kultúrtér szervezte. Bár a Hadik ház már 107 éves, május 5-én mégis az épület belső udvarára szervezett közös reggelit a lakók támogatásával a Hadik. A gyerekeknek kézműves programot tartottak, délután pedig a házban élő költő, Halmosi Sándor mutatta be Lao-Ce szenvedélye című verseskötetét Juhász Anna irodalmár, a Hadik Irodalmi Szalon háziasszonya segítségével. Este a Hadik Gárdonyi téri teraszán Stahl Barbara és Havai Gábor koncertezett.

A Bartók Béla út 32-es számú háza idén 100 éves, ennek alkalmából az épület földszintjén lévő és a Gárdonyi térre nyíló B32 Galériában tartottak pop-up háztörténeti kiállítást, a gyerekek kreatív workshopot, a zenére vágyókat pedig Csemer Boglárka, azaz Boggie, valamint a Budapest Jazz Orchestra szórakoztatta.

A B32-től indult várostörténeti kultúrsétát Csillag Péter, a Molnár C. Pál Múzeum vezetője tartotta. Az eredetileg egy órásra szervezett túra négyórásra sikerült, de így is kevés volt ahhoz, hogy bemutassa a környék valamennyi házát. A Gárdonyi téren a gyerekekre is gondoltak. mesehősöknek állíthattak szobrot, házat készíthettek papírból, miközben szüleik piknikeztek.

A Gárdonyi tér 12 házából öt vett részt a programban, a Károli Gáspár téren, valamint Bercsényi utca és az Allee közötti teresedésen egy-egy házat lehetett megtekinteni, az épületbemutató séták után sok helyen kvízt is ki lehetett tölteni. A XI. kerületben 29 kutató, szervező és fotós dolgozott önkéntesként, a térprogramokhoz szükséges területfoglalási engedélyeket az önkormányzat adta ki. A látogatók számáról még nincs összesítés, de volt olyan helyszín - a Bartók Béla út 29., ahol egykor Almásy László Afrika-kutató élt –, amelynek programjain két nap alatt 900-an vettek részt.



D.B.S.