Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Irodalom reggelire a Hadikban

Újbuda   |   2017, november 27 - 12:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Margó-díjas Szöllősi Mátyással reggeliztek azok a kortárs irodalomért rajongók, akik november 25-én ellátogattak a Hadik Kávéházba.

A Hadik Irodalmi Brunch-on Ott Anna, a kávéház művészeti vezetője és Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál főszervezője fogadta a vendégeket és a Váltóáram című novelláskötet szerzőjét, aki ezzel a munkájával érdemelte ki a Margó-díjat.

Szöllősi Mátyás sokoldalú kortárs alkotó: ismert költőként, drámaíróként, szerkesztőként és fotóművészként is. Idén jelent meg albuma Budapest Katalógus címmel, amely a főváros lakóiról készült portrékon, és rövid élettörténeteken keresztül mutatja be Budapest sokszínűségét.

Váltóáram című, hosszúnovellákat tartalmazó kötetét 2016-ban adták ki. A könyv írásait az a nem mindennapi történet köti össze, hogy felrobban a Betelgeuse csillag, és a szupernóva fénye feltárja azokat a visszásságokat, kínokat és csalódásokat, amelyeket a kötet hősei nap mint nap megélnek.

A Margó-díjat 2015-ben alapították, a pénzjutalommal járó és magas szakmai presztízzsel bíró elismerés a kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsíti. A Margó-díjat minden évben a legjobb első prózakötet megalkotó szerzőnek ítélik oda.

D. B. S.