Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Itt az új ezer forintos

Újbuda   |   2018, március 1 - 15:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

Március elsejével új ezer forintos bankjegyet vezetett be a Magyar Nemzeti Bank.

A megújított 1000 forintos címletek március elsejétől fokozatosan jelennek meg a készpénzforgalomban, elterjedésük néhány hónapon belül várható. A most forgalomban levő régi 1000 forintosokkal október 31-ig lehet fizetni, ezt követően az MNB bevonja azokat, így idén november 1-től már csak az új 1000 forintos bankjegyek használhatók.
Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke elmondta, a bevonási határidőig be nem váltott, régi ezresek sem veszítik el az értéküket, a régi bankjegyek a bevonási határnapot követően minden bank- és postafiókban három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig, 2038. október 31-ig díjmentesen átválthatók azonos címletű törvényes fizetőeszközre.
Pataki Tibor, az MNB készpénz-logisztikai igazgatóságának vezetője elmondta: a 2014 végén megkezdett bankjegycserével egyebek mellett erősítik a címletek hamisítás elleni védelmét, és technikailag is megújulnak a bankjegyek. Jelezte: 2019 első negyedévében az új 500-as címletek bevezetésével fejezi be az MNB az új bankjegysorozat kibocsátását.
Hozzátette, az új ezreseket korszerű, új biztonsági elemekkel, hologramokkal, rejtett helyeken lévő vízjelekkel látták el. Rámutatott, a forgalomban lévő bankjegyek 75 százalékát már az újak teszik ki.
Pataki Tibor az MTI kérdésére elmondta: a bankjegyek hamísítása elleni küzdelmében jól áll Magyarország, tavaly mindössze 700 hamisított forintbankjegyet találtak az országban. Közölte azt is, hogy a teljes bankjegycsere költsége 4-5 milliárd forintot ér el.
A forint bankjegyek változásáról az MNB honlapjának bankjegy és érme oldalán további információk érhetők el (https://www.mnb.hu/bankjegy-es-erme).

MTI/Újbuda