Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Játékos és tisztességes küzdelemre nevel a sport

Újbuda   |   2015, november 14 - 11:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

Csaknem száz diáknak és felkészítőiknek adták át a Papp László Ösztöndíjat, illetve jutalmazták a diákolimpián elért eredményeiket a Kerület Hete alkalmából. Az ünnepségen Hoffmann Tamás polgármester a kerület sportéletét méltatta, Simicskó István országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter pedig a kormányzati szándékot emelte ki.

– A kormány kívánalmával megegyezően a kerület is kiemelten fontos szerepet szán a sportnak. A szándék, hogy mind kerületi, mind országos szinten a lakosokból sportnemzedék váljék – mondta Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője a városrész kiemelkedő tanulmányi és sporteredményt felmutató diákjait és felkészítő tanárait jutalmazó díjátadó ünnepségen. A honvédelmi miniszter hozzátette: a személyiségfejlődéshez, a jellemhez jelentős mértékben járul hozzá a sport szellemisége, amely játékos formában, szabályokkal övezett küzdelemre nevel.

Az eseményen a hagyományokhoz híven a Papp László Ösztöndíjat is kiosztották. Hoffmann Tamás polgármester ennek kapcsán elmondta: az elmúlt évhez képest több mint hatszázzal nőtt a gyermekolimpikonok száma. – Jégkorongban és kosárlabdában a kerület sportolói az ország élvonalát képviselik, ezzel Újbuda hírét öregbítik – fogalmazott a polgármester. A Tüskecsarnok is jelentős mértékben járul hozzá a helyi sportélet prosperitásához.

T. K.