Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Jön a hetedik KEK kupa

Újbuda   |   2016, február 16 - 15:26
Nyomtatóbarát változatSend by email

Öt ország, egy nemzet, tizenhat csapat, egy közös cél – erről szól a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, amelyet március 4-5-én tartanak a BEAC Sportcsarnokban.

A Budapesten rendezett torna – kiegészülve a révkomáromi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi KEK-állomásokkal – évek óta szolgálja a magyar közösségek erősítését, eszközként használva erre a sportot, a futsalt. Idén sem lesz ez másként. Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból, valamint Kárpátaljáról is érkeznek egyetemi, főiskolai csapatok Budapestre, hogy összemérjék sportteljesítményeiket. Az idei verseny az előző évek tornáihoz hasonlóan nemcsak az aktív egyetemistáknak szól, hanem társrendezvényként az Alumni kupán az öregdiákok versengése is nyomon követhető, illetve a cheerleaderek is összemérik tudásukat a III. Cheer MEFOB-on. Az esemény megnyitóját (a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának támogatásával) március 3-án tartják a KözGardenben, amely egyben a sorsolás és a csoportbeosztások helyszíne is lesz.

A résztvevő csapatok:

II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola, Beregszász

MTTK Stars, Szabadka

Selye János Egyetem, Révkomárom

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszereda

Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem, Marosvásárhely

Sixty-Nine, Kolozsvár

Góbék, Kolozsvár

No Name, Székelykeresztúr

Sepsi’08, Sepsiszentgyörgy

Széchenyi István Egyetem, Győr

Debreceni Egyetem, Debrecen

Testnevelési Egyetem, Budapest

Budapesti Corvinus Egyetem, Bp.

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bp.

Budapesti Műszaki Egyetem, Bp.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Bp.

A rendezvényhez kapcsolódó jótékonysági akció során ezúttal a Kárpátalján található, karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumot támogatják.

A rendezvény védnökei:

Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora,

Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja,

Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár,

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár

Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke.

Újbuda