Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz

Jutalmat kaptak a rendőrök

Újbuda   |   2017, szeptember 7 - 11:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagylelkűen támogatta a XI. kerületi rendőrkapitányságot Újbuda Önkormányzata. Hoffmann Tamás polgármester ünnepélyes keretek között adta át a jutalmakat, a rendőrkapitányságnak ajándékozott új autót is felavatták szeptember 6-án.

Hoffmann Tamás polgármester szerint fontos a kerületi rendőrkapitányság támogatása, hiszen ők felelnek az újbudaiak biztonságáért. Úgy véli, megfelelő eszközök hiányában nem tudnák precízen végezni munkájukat, ha viszont elégedett az állomány, akkor szívesen szolgálnak a kerületben hosszú évekig. A támogatás sokrétű: a rendőrkapitányság több mint százmillió forintot kapott fejlesztésekre, az új, korszerűbb gépjármű szintén az önkormányzat ajándéka, 10 millió forinttal pedig a kiemelkedően teljesítő rendőröket jutalmazták.

Liskány Csaba rendőrkapitány elmondta, a támogatást a rendőri munkában nélkülözhetetlen berendezésekre, a térfigyelő központ fejlesztésére és a járőrszolgálat túlórájának finanszírozására költik. Az új korszerű járművet a bűnügyi technikusok használják majd helyszíni-szemlénél, nyomrögzítésnél.

A XI. kerületi Rendőrkapitányságon összesen 53 rendőr, kormánytisztviselő, közalkalmazott kapott dicséretet, jutalmat. Liskány Csaba szerint a munkatársak egymásnak is jó példát mutatnak.

H. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Itt az ELEVEN Ősz: finn forgatag a Bartókon  

Negyedik alkalommal rendezik meg az ELEVEN Ősz fesztivált a Bartók Béla úton. Budapest kulturális főutcáján ezúttal Finnország mutatkozik be szeptember 21-24 között, a Bartók Béla Boulevardon lesz mobilszauna, mölkky, finn design termékek, a skandináv ízek kedvelői finn desszerteknek, ételeknek és kávékülönlegességeknek örülhetnek.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.