Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Karácsonyi ünnepség időseknek a kerületben

Újbuda   |   2016, december 20 - 11:28
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idősek Karácsonya címmel több városrészben, számos idősek otthonában szerveztek műsoros karácsonyi ünnepséget a napokban. A helyszínekre a kerület vezetése, így a polgármester is ellátogatott és ajándékkal lepte meg azokat, akik nem tölthetik családi körben a karácsonyt.

A Kelenvölgyi Közösségi Házban tartott karácsonyi ünnepségen idősek tucatjait lepte az önkormányzat apróságokkal. Hoffmann Tamás polgármester szerint a szeretet ünnepén hálát kell adni az idősebbeknek, akik lehetővé tették, hogy olyan körülmények között éljünk, mint most. Hangsúlyozta, az önkormányzat idősügyi politikájának köszönhetően mintegy húszezer 60 év feletti férfi és nő élhet közösségi életet és rendelkezik a kedvezményeket nyújtó 60+ kártyával. Beszéde után, a több éves hagyományokhoz híven, idén is kiosztotta a kerületi iskolások és óvodások által készített ajándékokat a Kelenvölgyi Idősek Házában. Az ünnepségen az A.K.T. Színházi Társulat adott elő francia, olasz és magyar sanzonokat.

Őrmezőn csaknem 100 idős ember gyűlt össze a karácsonyi ünnepségre. - A környékbeli idősek közül sokan kénytelenek egyedül tölteni a szentestét, nekik az önkormányzat által szervezett események és az iskolások ajándékai hozzák el az ünnepek meghittségét – mondta Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő. A műsor itt is színes és szórakoztató volt, a közönség együtt énekelt az előadókkal a karácsonyi hangulatban. Felcsendültek a jól ismert dallamok, a feldíszített karácsonyfán apró csecsebecsék, gömbök, füzérek lógtak. Az őrmezei idősek is örömmel fogadták az újbudai iskolások által készített ajándékokat, továbbá ajándék számukra, hogy hamarosan birtokba vehetik a felújított, Kérő utcai 60+ Programközpontot. - Az önkormányzat arra törekszik, hogy a segítség és az időseknek szóló programok minél tágabb körben eljussanak az érintettekhez – jelentette ki Molnár László alpolgármester. Hozzátette: egy nemzetközi projekt segítségével jön létre az új központ, ahol a Bölcső utcában megszokott szolgáltatások, programok mellett az önkéntesek egészségügyi- és szociális ellátórendszerbe való bevonását elősegítő képzést is indítanának.

Az Albertfalva és környékén élő 60 év felettiek ünnepségén Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő is köszöntötte az egybegyűlteket. Az idősek mosolyogva fogadták a kerület vezetőit, és hálásan vették át az újbudai gyerekek ajándékait. Farkas Krisztina elmondta, az idei műsorral is igyekeztek meglepetést szerezni a közönségnek, fellépet Andresz Kati és Czipott Géza is. Szabolcs Attila szerint egész Európára jellemző, hogy elöregedik a népesség. Magyarország és Újbuda is fontosnak tartja, hogy megforduljon ez a tendencia és emelkedjen a születések száma, emiatt számos intézkedést vezetett be a családbarát politika keretében. Szerinte a kormány családbarát politikájának köszönhető, hogy emelkedett a születendő gyermekeke száma családonként.

A lágymányosi időseket a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában köszöntötték, ahol csaknem az egész tornaterem megtelt a 60 éven felüliekkel. Ők szintén a polgármestertől és az alpolgármestertől vehették át az újbudai gyerekek ajándékait. Toldi Tamás idősügyi referens hangsúlyozta, az önkormányzat kiemelten foglalkozik az idősekkel, aminek köszönhetően aktív és boldog életet élhetnek a kerület idősei. Az ünnepi műsor alkalmával Oravecz György zongoraművész Liszt Ferenc egyik művét adta elő, valamint fellépett a Pannonica Táncműhely is.

T. K.