Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Karrier Klub: nem csak a pénz számít

Újbuda   |   2017, október 17 - 14:28
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az idei ősz első Karrier klubjának vendége Földházi Árpád fotográfus volt. A B32 Galéria és Kultúrtérben október 10-én tartott beszélgetésen elmondta, egyetemistaként nem tudta mivel akar foglalkozni, de azt igen, hogy sok pénzt szeretne keresni. Végül fotográfus lett, és rájött, hogy a pénz nem minden.

Földházi Árpád szeretett rajzolni, nem kedvelte a matematikát, ugyanakkor mégis közgazdásznak tanult. Belevágott a buliszervezésbe, majd egy autószalon működtetésébe Berlinben, konditermet nyitott a haveroknak, menedzselt NB-I-es kosárlabdacsapatot, készített honlapot, gyártott design pólót, megtanulta az arculattervezést, az újságtördelést, a virágbolt üzemeltetést és még egy kicsit szakácskodott is. Tizennégy évesen állt először munkába, egy barkácsboltban volt eladó Leányfalun. Szeretett ott dolgozni, mert szívesen beszélgetett a vásárlókkal. Majd mindent félretéve fotográfus lett, annak ellenére, hogy családjából senki nem inspirálta erre a pályára. Szociális érzékenysége a fotózásban máig megmutatkozik: leginkább embereket szeret fényképezni. - Manapság már okostelefonnal is viszonylag jó képet lehet készíteni, ezért hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy ehhez a szakmához elég egy jobb minőségű fényképezőgép – mondta. Földházi Árpád úgy véli, bár „technikai sport” a fényképezés, azt is tanulni kell. Szerinte akkor lesz valaki jó fotós, ha rendelkezik a megfelelő eszközzel, a komponálással kapcsolatos tudással és még a személyiségét is beleviszi a képeibe.

A Karrier Klub fiataljainak azt javasolta, hogy mielőbb próbálják ki magukat a munka világában, de lehetőleg nyáron, hogy ne menjen a munka a tanulás rovására.

H. S.