Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kedden még OB meccset játszottak, már BL-re készül az OSC

Újbuda   |   2016, március 10 - 09:27
Nyomtatóbarát változatSend by email

Míg szombaton három góllal kapott ki az OSC a címvédő Szolnoktól a férfi vízilabda ob I középszakaszának felsőházi rangadóján, addig kedden 11-16-ra nyertek az újbudaiak a BVSC ellen. Szombaton a szerb Partizan Belgrad csapattal mérkőznek meg az újbudaiak a Bajnokok Ligája csoportküzdelmek hetedik fordulójában.

Az OSC szoros első két negyed után végül ötgólos különbségű győzelmet aratott a BVSC vendégeként március 8-án. Eredmény: BVSC-OSC: 11–16 (2–3, 4–4, 2–4, 3–5). Gólszerzők: Német 3, Juhász 3, Gór-Nagy 3, Brguljan 2, Bátori, Hegedüs G., Kovács G., Salamon, Graham.

A mérkőzésről Vincze Balázs az A-HÍD OSC Újbuda vezetőedzője így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: - A partról egy ilyen meccset végignézni elég fájdalmas, leginkább nem a végeredmény, hanem a saját csapatom teljesítménye miatt. A győzelemnek örülök, de ennek ellenére alulteljesítettünk – mondta.

Mindezek ellenére a fiúk már készülnek a LEN-bajnokok ligája, az Európai Úszószövetség (LEN) által szervezett vízilabda-versenysorozat szombat mérkőzésére, amelyet a Partizan Belgrad csapatával játszanak este 20.30-kor. Az újbudaiak hazai vízben, a Nyéki Imre Uszodában mérkőznek meg a szerb csapattal a csoportküzdelmek hetedik fordulójában. „Szombaton sokmozgásos, fiatalos játékra számítunk így koncentrálunk a védekezésünkre és nem hagyjuk őket lefordulni... győzelmet várunk magunktól és mindent meg is teszünk érte” – olvasható a hazai csapat Facebook oldalán.

Újbuda