Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 25. hétfő, Eufrozina, Kende

Környezettudatos program a Dúdoló Bölcsiben

Újbuda   |   2017, április 20 - 09:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Sóbarlangot, mezítlábas- és fűszerkertet valamint gyíkparadicsomot avattak az őrmezei Dúdoló Bölcsődében.

Az őrmezei sóbarlangban 5 tonnányi holt-tengeri só, valamint fény- és hangterápia segíti a kisgyermekek egészségének megőrzését. A pár négyzetméteres sóbarlang levegője segít a köhögés csillapításában, jótékony hatással van számos légúti és egyéb problémára. A sóterápia különösen hasznos gyermekeknél, preventív jellege a korai életszakaszban hangsúlyosabb, mint a felnőtteknél. - A kicsik nemcsak észrevétlenül gyógyulhatnak, hanem játszhatnak és sóhomokozás közben énekes madarak füttykoncertjét is hallgathatják cd-ről - mondta a bölcsőde vezetője, Dékány Krisztina.

Szintén a Dúdoló Bölcsiben avatták fel a kerület második mezítlábas kertjét. A megvalósításához szükséges összeget részben Újbuda Önkormányzata biztosította, miután 2016-tól a bölcsődésekre is kiterjesztette a környezettudatos nevelési programját.

Hoffmann Tamás polgármester az avatón elmondta, mindez rendkívül fontos a nagyvárosi gyermekek életében, ugyanis a környezettudatos nevelésnek köszönhetően nem csak elméletben tanulják meg a környezetkárosító és kímélő tevékenységeket, hanem megismerhetik a növény- és állatvilág szépségét, különlegességét. Ide sorolta a különféle anyagok (fű, murva, kavics, homok), valamint a hőmérséklet és az eltérő simaságú felületek megismerését. Hégli Imre, az önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetője a frissen avatott fűszerkertről elmondta, az apró kaspókba zsályát, rozmaringot, mentát és bazsalikomot ültettek. A gyíkparadicsomba pedig 12 egyedet telepítettek, amelyek a felmelegedő fatuskókon élvezik majd a nap erejét.

A környezettudatos nevelési program részeként 2016 őszétől lehet pályázni az „Újbuda Környezettudatos Bölcsődéje” címre. A fejlesztéshez 100 ezer forintos támogatást biztosít az önkormányzat.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Séta a kerület értékeinek nyomában  

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) – Újbuda Önkormányzatának együttműködésével – ismét programsorozatot indít Újbuda természeti és kulturális értékeinek megismertetésére. 2017. szeptembertől 2018. májusig összesen 6 alkalommal lesz séta a kerület érdekes részeire. Először a Gárdonyi tértől a Feneketlen-tóig lehet megtekinteni Újbuda értékeit szeptember 30-án. A részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.