Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 23. vasárnap, Lenke

„Lemezjátszó” a B32-ben

Újbuda   |   2017, április 12 - 14:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újabb programsorozat indult a Fülesbagoly közreműködésével a B32 Galéria és Kultúrtérben. A „Lemezjátszó” házigazdája, Horváth Gergely minden alkalommal egy, a popkultúrát meghatározó előadó bakelitlemezének közös végighallgatására invitálja a közönséget, a zenés szeánszon szakértők kommentálják a hallottakat. Első alkalommal, április 11-én David Bowie korongját játszották le, az album szakértője Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenésze volt.

Manapság nagyon ritka, hogy bárki rászánja az időt, és egy lemezt az elejétől a végéig meghallgat. A „Lemezjátszó” fő célja, hogy visszahozzák a divatba a minőségi zenehallgatást, az ikonikus zenészek albumkoncepciójának vizsgálatát.

Prieger Zsolt szerint, ha valaki csak egy számot hallgat meg egy korongról az olyan, mintha csak egy fejezetet olvasna el egy egész könyvből. A programra nem is szakértőként, sokkal inkább rajongóként érkezett, David Bowie egész életművéről mesélt a résztvevőknek.

Horváth Gergely reméli, hogy a szeánszok beszélgetéseiben a közönség is aktív lesz, közösen értekeznek az albumról, a zenészről, a számok sorrendjének fontosságáról. Hosszú távú céljuk, hogy a fiatalok újra hallgassanak akár bakelitlemezt is, és szánják rá az időt a teljes albumra. Májusig még két közös zenehallgatást szerveznek, Harcsa Veronika énekesnő és az Ivan & Parazol énekese, Vitáris Iván lesz a meghívott vendég.

H. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

A kamaraerdei nyári táborban járt a miniszter  

Idén is ellátogatott Kamaraerdőre a nyári napközis táborba Simicskó István honvédelmi miniszter. A látogatás idején az állami fenntartású újbudai általános iskolák diákjai vakációztak az ifjúsági park területén.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.