Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Lendületben a Szenior Akadémia

Újbuda   |   2014, május 21 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Február óta új helyszínen, a Villányi úti Konferenciaközpontban várja látogatóit a Szenior Akadémia. A résztvevők kéthetente, hétfőnként továbbra is ingyenes ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak sporttal, életmóddal, egészségmegőrzéssel és a prevencióval kapcsolatosan elismert szakértőktől.

A szervezők tájékoztatója szerint a sportkurzusok is sikeresek, amelyek feladata, hogy az életvezetés mellet a fizikai és szellemi fittség megtartásában is segítséget nyújtsanak. Cél továbbá a lelki harmónia megteremtése, a közösségépítés, küzdelem az elmagányosodás ellen és a generációk közötti feszültség oldása is.

Hamarosan sportlövő kurzus és jobb agyféltekés rajzolás tanfolyam is indul, ezen kívül bridzselni is tanulnak, illetve nyári, balatoni tenisztábort is lesz. Az őszi programok között külföldi kerékpártúra szerepel, illetve gyászfeldolgozó kurzus és arctorna tanfolyam is indul. Ezen kívül az elmagányosodás leküzdésére, illetve a nehéz helyzetek feldolgozását segítő önbizalom növelését célzó kurzust is indítanak.

Tervezett előadások a félév végéig:

május 26. hétfő 17 óra Dr. Duray Péter – A csontritkulásról
június 3. kedd 17 óra Dr. Barna István - Hogyan előzzük meg a magasvérnyomás szövődményeit?
június 16. hétfő 17 óra Vitahelp Egészségközpont – A gerincbetegségekről

Előadások helyszíne:
Villányi úti Konferenciaközpont, Budapest XI. Villányi út 11-13.

Érdeklődni lehet a szenior.akademia@gmail.com címen.

Kowacsics Rita és dr. Nagy Ildikó
Szenior Akadémia
szervezők

Újbuda

 Lendületben a Szenior Akadémia